Mindenmás

Bekábszizva okozott súlyos balesetet egy lengyel sofőr Szegeden, a helyszínről gyalog menekült el

Egy lengyel sofőr balesetet okozott Szegeden, majd segítségnyújtás nélkül lelépett. A rendőrök most fejezték be a nyomozást az ügyében – tudtuk meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól csütörtökön.

Mint kiemelték, a megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető 2023. március 9-én hajnalban a közlekedési lámpa tilos jelzését figyelmen kívül hagyva hajtott be autójával egy kereszteződésbe, ahol nagy sebességgel nekiütközött egy szabályosan haladó járműnek.

GYALOG MENEKÜLT EL

A balesetet okozó lengyel sofőr végül gyalog menekült el a helyszínről segítségnyújtás nélkül. A szegedi rendőrök a férfit nem sokkal később a városban fogták el. A rendőri intézkedés során kábítószergyanús anyagot találtak nála, és megállapították, hogy vezetés előtt alkoholt, valamint drogot is fogyasztott. Segítségnyújtás elmulasztása, ittas, illetve bódult állapotban elkövetett járművezetés, valamint kábítószer birtoklása vétség miatt indult ellene eljárás. A nyomozást a rendőrök lezárták, az iratokat pedig megküldték az ügyészségnek.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb