Mindenmás

Rengeteg baleset történt a hétvégén – egy nyolc hónapos terhes kismama és férje is kórházba került, miután villanyoszlopnak csapódtak Szentesnél

Súlyos baleset történt vasárnap délelőtt 10 óra után nem sokkal, Szentes külterületén egy személyautó lesodródott az úttestről, majd villanyoszlopnak csapódott, mentőhelikopter is érkezett a helyszínre – írtuk meg a balesetet követően nem sokkal, majd ma az is kiderült, hogy egy nyolc hónapos terhes kismama és férje is kórházba került.

Az RTL beszámolója szerint a nyári gumival közlekedő kocsi megcsúszott a jeges úton, és villanyoszlopnak csapódott Szentes határában. De, nem ez volt az egyetlen baleset, szombat este Csongrádnál fának ütközött egy autó, az eleje a hátsó ülésig teljesen megsemmisült. A férfi Csongrád irányába tartott, amikor valamiért lesodródott az útról.

FESZÍTŐVÁGÓVAL EMELTÉK KI A SÉRÜLTET

A tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki a sofőrt, aki egyedül utazott az autóban. A sofőrt súlyos sérülésekkel vitték kórházba. Hangai József, az OMSZ Dél-alföldi Regionális Mentőszervezetének kommunikációs munkatársa a portálnak azt mondta, hogy koponya, mellkas, illetve felső végtagi sérülést szenvedett a sofőr, potenciálisan súlyos sérültként kezelték a mentősök, majd a sürgősségi osztályra szállították.

KÓRHÁZBA MENTEK SZENTESRE

A lap a szentesi balesetről azt írja, hogy ebben az autóban egy pár utazott. Egy férfi, és a 8 hónapos terhes felesége. Orosházáról tartottak a szentesi kórházba orvoshoz, amikor balesetet szenvedtek. A kocsin nyári gumi volt, valószínűleg emiatt a reggeli fagyos úton megcsúsztak és villanyoszlopnak csapódtak.

RENGETEG BALESET VOLT A HÉTVÉGÉN

A katasztrófavédelem hétfői összesítőjéből kiderült, hogy számos baleset adott munkát a tűzoltóknak a hétvégén. A fenti két eset mellett:

  • két autó karambolozott szombaton délelőtt Szegeden, a Retek utcában. A szegedi egység áramtalanította a járműveket, egy ember sérült meg,
  • délben a Derkovits fasornál is baleset történt, két autó ütközött. A szegedi tűzoltók végezték el a műszaki mentest, ketten sérültek meg a karambolban, 
  • szombaton délután Klárafalván is baleset történt, itt is két autó ütközött egymásba. A makói és a szegedi hivatásos tűzoltók közösen végezték el a mentést, egy utas sérült meg,
  • de árokba csúszott, majd felborult egy autó vasárnap reggel Szeged külterületén, a 43-as úton is. A szegedi hivatásos egység áramtalanította a járművet. A balesetben ketten sérültek meg,
  • majd az árokba hajtott, és az oldalára borult egy autó vasárnap az Ópusztaszer és Baks közötti úton. A kisteleki katasztrófavédelmi őrs tűzoltói kiemelték az autó két utasát, majd átadták őket a mentők munkatársainak. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb