Közélet

Forrnak az indulatok a déli szomszédunknál: nyolc napja tüntetnek Belgrádban, mert azt gondolják, elcsalták a választásokat

Letartóztattak több tucat szerb tüntetőt, akik a csalásgyanús választás eredményei miatt tiltakoztak – írja a Politico. Hétfő este több ezren gyűltek össze Belgrádban, hogy követeljék a legalább 38 letartóztatott szabadon bocsátását.

Súlyos zavargásokba torkollottak Belgrádban a napok óta tartó kormányellenes tüntetések. A tiltakozók azzal vádolják a 2012 óta hatalmon lévő Vucic elnököt, hogy pártja csalással győzött az egy hete tartott választásokon. A tömeg megrohanta a városházát, és összecsapott a rendőrökkel. Vucic tagadja a választási csalás vádját, szerint az ellenzék nem tud beletörődni a vereségbe.

MÁR NYOLCADIK NAPJA BLOKKOLJÁK A FŐVÁROS FORGALMÁT

Az aktivisták már nyolcadik napja blokkolják a főváros forgalmát is a gyanított csalás miatt. Egy független, nemzetközi megfigyelőközpont szerint a választásokat „a kemény retorika, a média elfogultsága, a közszféra dolgozóira helyezett nyomás, és a köz forrásainak helytelen használata jellemezte”.

A CRTA szerb megfigyelő csoport szerint a választások eredménye a fővárosban „nem tükrözi pontosan a lakók akaratát, akik leadták a szavazatokat”. Közben Oroszország szerbiai nagykövete, Alexander Botsan-Kharchenko arról beszélt, hogy az ellenzék a Majdan mintájára akarja átvenni a hatalmat.

NAGY RÉSZE EGYETEMISTA A TÜNTETŐNKNEK

A Szabad Magyar Szó azt írja, hogy a választások megismétlését követelő tömeg nagy részét egyetemisták alkották. A tüntetők blokád alá vonták a Milan király utcát, majd később a belgrádi rendőrség épülete elé vonultak. A Szerbia az erőszak ellen nevű koalíció tagjai és szimpatizánsai nyolcadik alkalommal vonultak utcára a választások óta. A tömeg azt követelte, hogy semmisítsék meg a december 17-én megtartott többszintű választások eredményét.

Több ezren tiltakoztak vasárnap is Belgrád belvárosában. A tömeg ekkor be akart jutni a városi közgyűlés épületébe is, ezért a rendőrség könnygázt vetett be. A Reuters szerint a tiltakozók egy része felmászott az épületre, mások kövekkel dobálták az ablakokat. A tüntetők azt skandálták, hogy Vucic tolvaj.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb