Mindenmás

Rávágott az ajtóra a dühös autós Szegeden, be is tört a busz üvege – eljárás indult ellene (frissítve)

Nyomozás indult annak a férfinak az ügyében, aki betörte egy busz ajtajának üvegét – tudtuk meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól kedden. Mint kiemelték, egy közlekedési szituációt követően 2023. december 31-én egy autóval közlekedő férfi és egy buszsofőr között alakult ki nézeteltérés.

Mint megtudtuk, a történtek hevében a személygépkocsi vezetője betörte a busz hátsó ajtajának üvegét. A helyszínre érkező járőrök előállították a 45 éves férfit, majd a Szegedi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. Garázdaság vétsége miatt indult ellene eljárás – tették hozzá.

FRISSÍTVE: MEGSZÓLALT A BUSZSOFŐR

Cikkünk megjelenését követően felkereste szerkesztőségünket a buszsofőr. Mint írta, nem szólalkoztak össze az autó sofőrjével. Az autós figyelmetlenségéből adódóan nem akart elsőbbséget adni a busznak ott, ahol járt volna, ezért a buszsofőr rádudált a sofőrre. A történet szerint a következő megállónál az autós is megállt a busszal együtt. A buszsofőr viszont nem akart megállni vele vitatkozni. “Mutogatott, és amikor elmentem mellette, rávágott az ajtóra” – mondta, vagyis ekkor tört be az üveg. Mint megtudtuk, az autós ezek után elment, ám később visszatért a helyszínre, akkor beszélt először a busz sofőrjével.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb