sofőr
-
Mindenmás
Vádat emeltek az óvodás kislányt buszban felejtő sofőr ellen a szomszédos Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében
Vádat emelt a Tiszafüredi Járási Ügyészség azzal a kunhegyesi férfival szemben, aki sofőrként 2022 júniusában egy kisbuszban hagyott egy négyéves…
-
Mindenmás
Részegen vezetett, majd fának csapódott egy férfi, miközben a gyermekei a kocsiban ültek – vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség ellene
Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki tavaly év elején ittasan vezetve nekiütközött egy fának, miközben az autóban kiskorú gyerekek…
-
Mindenmás
Eszünk megáll: radioaktív anyaggal próbálta meg átlépni a határt egy sofőr a déli szomszédunknál, súlyos mértékű sugárzást mértek a helyszínen
A szerb-horvát határon, Bezdánnál komoly mennyiségű radioaktív anyagot találtak egy autóban – írja kedden a Szabad Magyar Szó a SOinfo.org…
-
Szegedi Arcok
Gyermekes szülők vs szegedi sofőrök: nagyon sok helyi gépjárművezető nyújt segítséget a közösségi közlekedésben, ma is kaptunk egy ilyen történetet
Rácsukta az ajtót a babakocsira, majd úgy indult el a járművel a trolivezető Szegeden – írtuk meg elsőként pontosan egy hete, majd…
-
Mindenmás
Karácsony utáni balhé: verekedés tört ki két autó utasai között Vásárhelyen, még a közeli orvosi rendelőből is kimentek az emberek megnézni
“Az előbb egy Toyota Yaris és egy ezüst Audi A4-es utasai összeverekedtek az Agyag utcában” – írta az egyik tag…
-
Mindenmás
Eljárás indult a Balástyánál halálos balesetet okozó georgiai sofőr ellen, elfogatóparancsot adott ki a rendőrség
Embercsempészés minősített esete és halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt eljárás indult egy georgiai állampolgár ellen a szerdára…
-
Mindenmás
Részegen vezetett a férfi, majd megállt az úton és elaludt Hódmezővásárhelyen – a rendőrök ébresztették fel
Vádat emelt a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki elaludt vezetés közben, mert részeg volt. Az eset még…
-
Mindenmás
Elaludt a volánnál a sofőr, mindkét szalagkorlátot letarolta az M5-ösön
Elaludt a volánnál egy román sofőr, majd mind a két szalagkorlátnak nekicsapódott az M5-ösön. Az eset még kedden délután történt…