Mindenmás

Eltiltották, mégis volán mögé ült egy férfi Vásárhelyen, a bajt tetőzte, hogy kábítószert is találtak nála a zsaruk

Az eltiltás ellenére volán mögé ült az a férfi, akinél kábítószert találtak az egyenruhások. Az ügyben indult nyomozás lezárult – tudtuk meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól kedden.

Mint kiderült, a rendőrök még 2023. január 24-én igazoltattak egy vontatott gépkocsit vezető férfit, akiről kiderült, hogy korábban, 2022. április 13-ától 2023. április 12-éig eltiltották a vezetéstől. Továbbá az ellenőrzés során az egyenruhások kábítószergyanús növényi maradványokat találtak nála.

VÁSÁRHELYEN HALLGATTÁK KI

Előállítását követően a nyomozók a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon hallgatták ki a férfit. A járművezetés eltiltás hatálya alatt, valamint a kábítószer birtoklása vétség miatt indult eljárást munkatársaink a napokban lezárták, az iratokat pedig megküldték az ügyészségnek.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb