Mindenmás

Csúszós kedd reggel: az ónos eső megtette hatását, lefagytak az utak és a járdák Szegeden

Csúszós kedd reggelre ébredhettünk ma: a hajnali, kora reggeli ónos eső megtette hatását, Szeged útjai és járdái veszélyesen lefagytak, mind autóval, mind gyalogosan érdemes óvatosan, lassabban közlekedni, hogy elkerüljük a baleseteket.

Több Olvasónk is jelezte Szeged szerte, hogy városunk útjai alaposan lefagytak ma reggelre:

  • Barbi a Kálvária sugárúton próbált gyalogosan bejutni a városba, elmondása alapján a járdák brutálisan le vannak fagyva, szinte csak lépésben lehet haladni,
  • Nem jobb a helyzet a város kevésbé frekventált kisebb utcáiban sem, ott is vékony jégréteg borítja az utakat,
  • Mirandolína arról számolt be nekünk, hogy a Róna utcában jött biciklivel, amikor elesett a csúszós úton,
  • Újszeged is a jég fogságába került, Laci Olvasónk elmondása alapján a híd lábánál, a Közép Kikötő sornál a csúszós út miatt keresztbe állt egy autó, de szerencsére nem lett belőle baleset, ott is nagyon lefagytak az utak,
  • Petőfitelep mellékútjairól is azt az információt kaptuk, hogy szinte tükörjégen közlekednek az autók, de ez jellemző Szeged más, kisebb utcáira is.

Azzal kapcsolatban, hogy mikor kezdik el sózni az utakat megkérdeztük a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft-t, amint válaszuk megérkezik, frissítjük cikkünket.

SAJNOS BALESET IS VOLT MÁR MA REGGEL

Árokba sodródott és az oldalára borult egy személyautó az 55-ös főúton, Öttömös térségében, a 37. és a 38. kilométer között kedd reggel, nyolc óra előtt nem sokkal, tudtuk meg a katasztrófavédelemtől.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb