Szegedi Arcok

Ázsiában is szívesen fogadnák Dr. Letoha Tamás kutatásait – kínai delegáció látogatta meg a szegedi kutatóorvos laboratóriumát, mutatjuk, miről volt szó

Különleges vendégek látogattak el a napokban a Pharmacoidea Kft. szegedi laboratóriumába. Mint Dr. Letoha Tamás, szegedi kutatóorvos, a Pharmacoidea Kft. ügyvezetője közösségi oldalán beszámolt róla, munkatársaival a kínai RWD Life Science Co. küldöttségét fogadták. A látogatás okáról a kutatóorvossal beszélgettünk.

JÓ KAPCSOLATOT ÁPOLNAK

Mint Dr. Letoha Tamás elmondta, nagyon jó kapcsolatot ápolnak a kínai biotechnológia képviselőivel. Az RWD Life Science Co. egy olyan vállalat, mely az idegkutatásokban, illetve a klinikai kutatásokban használható precíziós laboratóriumi műszereket gyárt. A szegedi kutatóintézet 2020 óta, vagyis a Covid kitörése óta áll velük kapcsolatban. Egyrészt a laboratóriumi kutatásokhoz alkalmazható kis laboreszközöktől kezdve a különböző sejtek szétválasztására szolgáló műszereken át a sejtszámlálókig nagyon speciális laboreszközöket fejlesztenek és gyártanak. Ráadásul, mint megtudtuk, szinte a világon egyedülálló megoldásokat, eszközöket tud tőlük a szegedi Pharmacoidea Kft. beszerezni, melyek elengedhetetlenek a kutatók munkájához. Technológiájuk fejlettsége pedig inspirálóan hat partnereire is, így Dr. Letoha Tamás szerint ma már szinte elengedhetetlen a szakmában a kínai együttműködés.

MÁR A HARMADIK KÍNAI CÉG REFERENCIA LABORATÓRIUMA LESZ A SZEGEDI PHARMACOIDEA

A kutatóorvos abba is beavatott bennünket, hogy már két kínai cégnek úgynevezett referencia laboratóriuma a Pharmacoidea Kft., és a most Szegedre látogató RWD Life Science lehet a harmadik. Ez azt jelenti, ha valaki szeretné megtekinteni az általuk forgalmazott műszereket, akkor ne kelljen neki például Kínába, vagy akár Amerikába elmenni ehhez, hanem akár a szegedi kutatóintézetben is megtehetik.

ÉLEN JÁRTAK A KORONAVÍRUS KUTATÁSOKBAN

Dr. Letoha Tamás elmesélte a kínai együttműködés segítette például a Covid idején vizsgálataikat, ami miatt kitüntetett szerepet játszhattak a hazai koronavírus kutatásokban. „2020 februárjában már az egyik kínai partnerünktől meg tudtuk venni a koronavírus alkotóelemeit. A későbbiekben is olyan fejlett portfólióval rendelkeztek, hogy 2020 tavaszán már nem csupán a koronavírus alkotóelemeit, hanem például a mutáns tüskefehérjéket is meg tudtuk venni. Egyedülálló, hogy gyakorlatilag egy cég a járvány kitörése után pár hónappal már olyan reagenseket kínál a koronavírus kutatásához, melyek jóval megelőzték a mutáns koronavírusok megjelenését. Ilyen szintű fejlettség van Kínában, amivel gyakorlatilag megelőzik a korukat” – mondta el a kutatóorvos.

SZÍVESEN LÁTNÁK KÍNÁBAN DR. LETOHA TAMÁS KUTATÁSAIT

Azt is elújságolta, pont a héten kapott egy olyan lehetőséget, hogy egy vezető kínai tudományos lapba a vezércikket publikálhassák csapatával. De ez még nem minden: Kína elindít egy nemzetközi tehetségeknek szóló programot, s felkérték Dr. Letoha Tamást, hogy helyezzék át kutatásaikat Kínába, ahol az állam finanszírozásával dolgozhatnának. A kutatóorvos azt is elárulta, megtisztelő a felkérés, de nem fogja Magyarországot itt hagyni, ez azonban mutatja, hogy Kína mennyire támogatja a vele együttműködő partnereit.

Hallgasd meg teljes beszélgetésünket Dr. Letoha Tamással, melyben még többet megtudhatsz a szegedi Pharmacoidea Kft. kutatásairól és a kínai biotechnológiai cégekkel való gyümölcsöző kapcsolatukról.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb