Közélet

Sürget az idő: a Volánbusz-munkavállalók akár többhavi béremeléstől is eleshetnek, ha hó végéig nem döntenek, az egyik szakszervezet aláírt, a másik nem fogadta el az ajánlatot

Jelentős részben érvényesültek a sztrájkolók követelései, mégis épp a Volánbusz-szakszervezetek mondtak nemet a már 2024 januárjától érvényes bérfejlesztésre, miután sem a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ), sem a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) képviselői nem írták alá a megállapodást, amelyet a MÁV-VOLÁN-csoport kilenc munkavállalói érdekképviseletéből hét 2024. január 30-án délelőtt elfogadott a MÁV-VOLÁN-csoport székházában, tudatta szerkesztőségünkkel a Volánbusz Zrt. Időközben, mint a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet közösségi oldalán írta, a KKSZ mégis aláírja a 3 éves bérmegállapodást és a szakszervezetükre hárítja a felelősséget, egy esetleges bérfejlesztés elmaradásával kapcsolatban.

A Volánbusz Zrt. szerint épp az autóbuszos szakszervezetek által képviselt munkavállalók kerülhetnek hátrányba a vállalatcsoport más alkalmazottaival szemben, akik bruttó 600 ezer forintos alapbérrészükig már januárra is 17 százalékos, de legalább bruttó 70 ezer forintos, 600 ezer forint alapbér felett pedig egységesen 102 ezer forintos emelésben részesülnek.

MÁRCSAK MÁSFÉL NAP MARADT A MEGÁLLAPODÁSRA, HOGY JANUÁRRA IS EMELT BÉRT KAPJANAK

A Csoportszintű Érdekegyeztető Tanácson (CSÉT) a tulajdonosi jogokat képviselő Lázár János építési és közlekedési miniszter egyértelművé tette: a bérfejlesztés attól a hónaptól kezdve érvényesíthető, amelyben a megállapodást a szakszervezetek aláírják. A Volánbusz munkavállalóinak így már csak másfél napig, január 31-én éjfélig van esélyük arra, hogy – egy utolsó pillanatban megkötött megállapodás eredményeként – januárra is emelt bért kapjanak, ellenkező esetben egy- vagy akár többhavi béremeléstől is végleg eleshetnek.

A SZAKSZ FEBRUÁR 5-ÉN HOZNA DÖNTÉST

A SZAKSZ ennek ellenére azt közölte, hogy csak február 5-én dönt a kérdésben, amit a munkavállalók jelentős része megdöbbenéssel fogadott. A Volánbusz kollégái közül egyre többen jelzik a vállalat vezetésének, hogy a módosított bérajánlatot elfogadhatónak tartják, hiszen az például az autóbusz-vezetők esetében több mint 20 százalékos alapbéremelést jelent, ami a különféle pótlékokkal együtt havonta akár több mint bruttó 140 ezer forintos keresetnövekedést is jelenthet. A vállalatvezetés a szakszervezetek aláírása nélkül nem tudja érvényesíteni a bérfejlesztést, így arra kéri az érdekképviseleteket, hogy ne jövő héten, hanem már holnap, azaz január 31-én döntsenek a megállapodáshoz való csatlakozásról.

A SOFŐRÖK 56 SZÁZALÉKA SZTRÁJKOLT HÉTFŐN

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet 2024. január 28-ra és 29-re szervezett munkabeszüntetésének első napján az aznapra vezényelt autóbusz-vezetők 34 százaléka, második napján 56 százaléka, míg a teljes munkavállalói létszám mindössze 6, illetve 21 százaléka nem vette fel a munkát. Vasárnap a 26 737 menetrend szerinti helyközi járat 13,6 százaléka (3626 járat), hétfőn az 53 378 helyközi járat 23,9 százaléka (12 771 járat) nem indult el a sztrájk miatt országszerte. 

AJÁNLATOT TETT A MINISZTÉRIUM

Az utasok számára is jelentős kényelmetlenségeket okozó munkabeszüntetés után a tulajdonos Építési és Közlekedési Minisztérium újabb előremutató ajánlatott tett: a hároméves bérfejlesztési ciklus alatt a cégcsoport munkavállalóinak bére csaknem harmadával, átlagosan legalább 28 százalékkal növekszik, és már idén – bruttó 600 ezer forintos bérig – 17 százalékkal, de legalább bruttó 70 ezer forinttal emelkedik az alapbér. A megállapodás 2025-re és 2026-ra is garantálja az inflációt ellensúlyozó bérnövekedést. A tulajdonosi ajánlat nem visszamenőleges hatályú: a béremelés annak a hónapnak az első napjától érvényes, amelyben aláírják a megállapodást.

A SZAKSZ ÉS ELŐSZÖR A KKSZ SEM CSATLAKOZOTT A MEGEGYEZÉSHEZ

A Volánbusz közleménye szerint annak ellenére, hogy a sztrájkolók legtöbb céljukat elérték, a cégcsoportnál működő szakszervezetek közül mégis egyedül a Volánbusz érdekképviseletei, a SZAKSZ és a KKSZ nem csatlakozott a megegyezéshez január 30-án. A munkavállalóknak okozott veszteség nélkül erre már csak a hónap utolsó napjáig van lehetőségük: ha január 31-ig nem írják alá a megállapodást, a társaság közel 17 ezer munkatársa leghamarabb februárra, azaz március elején kaphat emelt összeget. Ezzel jelentős mértékű, a teljes munkaidős munkavállalók esetében minimum bruttó 70 000 forint, azonban munkakörtől és pótlékoktól függően akár több mint bruttó 102 000 forint összegű juttatástól esnek el a munkavállalók, további késedelem esetén pedig még több lehet a veszteségük. Időközben kiderült, mint a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet közösségi oldalán írta, a KKSZ mégis aláírja a 3 éves bérmegállapodást.

A VOLÁNBUSZ SZERINT EGYRE TÖBBEN SZERETNÉNEK ÉLNI A BÉRAJÁNLATTAL

Mint a Volánbusz írta, a kollégák közül egyre többen jelzik a vezetés felé, hogy élni szeretnének a reálbér-növekedést garantáló bérajánlattal. A társaság reméli, hogy a két érdekképviselet meghallja a munkatársak kérését, és a jövedelemkiesést okozó időhúzás, valamint az utasoknak nehézséget jelentő újabb munkabeszüntetések helyett legkésőbb január 31-én csatlakozik a csoportszintű bérmegállapodáshoz.

A SZAKSZ SZERINT A KKSZ MÉGIS MEGEGYEZIK

Mint közösségi oldalán a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet írta, a KKSZ aláírja a 3 éves bérmegállapodást és a szakszervezetükre hárítja a felelősséget, egy esetleges bérfejlesztés elmaradásával kapcsolatban. “Mint mondták korábban, hogy nem írják alá a 3 éves bérmegállapodást, eddig tartott a kiállásuk, semmi harc és megadták magukat” – fogalmazott a SZAKSZ közösségi oldalán.

“Álláspontunk szerint a vasutas szakszervezetek és a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. által a mai napon aláírt megállapodás még nyitva hagyja a lehetőséget a Volánbusznál a tárgyalásokra. A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet sztrájkkövetelése és a tárca ajánlata között a 2024-es év vonatkozásában nem feszül feloldhatatlannak látszó ellentét! Mi a fix összegű növelést támogatjuk, amelyben még látunk bőven mozgásteret!” – írta Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet.

JAVASOLJÁK, HOGY A BÉRMEGÁLLAPODÁS KIZÁRÓLAG A 2024-ES ÉVRE VONATKOZZON

Hozzátették: javasolják, hogy a Volánbusz Zrt. esetében a bérmegállapodás kizárólag a 2024. évre vonatkozzon, melynek fő indoka, hogy a tervezett vállalati (szerkezet)átalakítás, biztosan be fog következni. Noha az integráció körülményei ez idő szerint bizonytalanok, nagy valószínűséggel „sejthető”, hogy beolvadásra vagy összeolvadásra kerül sor a MÁV-START Zrt.-vel. Innentől pedig nem tőlük függ a továbbiakban a három éves megállapodás sorsa.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb