Sport

Szegedi büszkeség: a harmadik helyen végeztek a Deákos fiúk a kézilabda Országos Diákolimpia Döntőjében

A hétvégén Gyöngyösön rendezték meg a kézilabda Országos Diákolimpia döntőjét, ahol vármegyénket a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium csapata képviselte. A csapat a megyei döntő után, Békéscsabán országos selejtezőn, majd Kiskőrösön az országos elődöntőn jutott a hétvégi 8 csapatos országos döntőbe, ahol végül a Deákos fiúk a harmadik helyen végeztek, tudatta szerkesztőségünkkel a szegedi intézmény. 

Mint írták, a csoportmérkőzések során a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium csapata két döntetlent játszott a Nyíregyházi Arany János Gimnáziummal és a későbbi 2. helyezett Balatonboglár- NEKA csapatával. Ezt követően győztesként hagyta el a pályát a Ceglédi  Török János Gimnázium csapatával szemben. Az elődöntőben sajnos vereséget szenvedett a végső győztes utánpótlás válogatottakkal felálló fradis Leövey Klára Gimnáziummal szemben, így a harmadik helyért a szintén kézilabda akadémiás Fonyód-Neka csapatával játszottak a fiúk.

A mérkőzés szegedi szempontból nem a legjobban indult: 6:0-ra ellépett a fonyódi csapat. Időkérés után a Deákosok fokozatosan dolgozták le a hátrányt és a második félidő 10. percében már ők vezettek 3 góllal, melyet a mérkőzés végéig megőriztek.

ÖSSZEGZÉS

Deák Ferenc Gimnázium-Fonyód Mátyás Király Gimnázium/ NEKA / 11-13; 25-22

A csapat tagjai voltak:

  • Szabó Máté,
  • Boros Andor,
  • Matic Dávid,
  • Hrutka Balázs,
  • Furka Márton,
  • Hegyes Máté,
  • Herbert Benedek,
  • Balog Csanád,
  • Kószó Lázár,
  • Szente Ádám,
  • Pácza Dániel,
  • Kőrösi Botond,
  • Hoffmann Márton,
  • Horváth Tamás,
  • Vízkeleti Áron,
  • valamint Engi Zoltán-testnevelő és Varga Viktor-testnevelő.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás és fotók: Szegedi Deák Ferenc Gimnázium

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb