Sport

Fulladással küzdött, mégis szombat délelőtt beúszta magát az olimpiára Fábián Bettina, szegedi versenyző

Szombat délelőtt történt, hogy Fábián Bettina olimpiai kvótát szerzett nyíltvízi úszásban, melyet a dohai világbajnokság elért 12. helyének köszönhet. A 10 km-es távot 1:57:36.5 óra alatt teljesítette, ami a 12. helyet jelentette számára, így még benne van a 13-ban, akik indulási jogot nyertek a párizsi ötkarikás játékokra.

A viadal másik magyar résztvevője, Szimcsák Mira 1:58.37.5 órás idővel 26. lett, a számot pedig a holland Sharon van Rouwendaal nyerte, aki a 2022-es, budapesti sikere után másodszor diadalmaskodott az olimpiai számban – írja az MTI.

PAZAR HELYEN MÉRTÉK ÖSSZE MAGUKAT

Gyönyörű környezetben, a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra 947 konténerből felhúzott stadion, illetve egy gigantikus méretű tengerjáró hajó “ölelésében” ugrott vízbe a 71 fős mezőny, amelyben Fábián Bettina a 29-es, Szimcsák Mira pedig a 40-es rajtszámot kapta.

2023 LEGJOBBJAIVAL VERSENYEZTEK

A mezőnyben ott volt a tavalyi, Fukuokában rendezett vb első három helyezettje, így a már olimpiai indulónak számító címvédő német Leonie Beck, illetve az amerikai Katie Grimes. Rajtuk kívül a legjobb 13, illetve kontinensenként további egy úszó szerezhetett párizsi kvótát olyan országból, amely rendelkezett indulási joggal.

HULLÁMOKBAN NEM VOLT HIÁNY

A versenyzőknek hat 1660 méteres kört kellett megtenniük, ezúttal “klasszikus” nyíltvízi körülmények között, ugyanis a kifejezetten kellemes, 22 Celsius-fokos hőmérséklet mellett az erős szél komoly hullámokat kavart a vízben. A körök egyik felében éppen szembe, a másik részében pedig hátulról kapták a hullámokat a versenyzők.

A táv feléhez érkezve mindkét magyar ott volt az olimpiai helyekért küzdő élmezőnyben, a Fukuokában kilencedik Fábián, akinek felkészülését januárban egy tüszős mandulagyulladás nehezítette, a 16., az élete első felnőtt vb-jén szereplő Szimcsák pedig a 17. helyen tempózott.

BRUTÁLIS KÜZDELEM VOLT

“Gyakorlatilag az egész verseny alatt hatalmas volt a verekedés, minden egyes fordulónál lenyomtak a víz alá. Volt, hogy hosszú másodpercekig a fulladással küzdöttem. Ehhez képest viszont összességében szép lett a vége, nagyon sokat jelent nekem ez a helyezés” – mondta a vegyes zónában Fábián. Szimcsák Mira pedig hozzátette, hogy az utolsó fordulónál olyan keményen lenyomták a víz alá, hogy rengetegen átúsztak fölötte, így nem volt esélye odaérni a legjobbak mögé.

Eredmények:

  1. Sharon van Rouwendaal (Hollandia) 1:57:26.8 óra
  2. Maria De Valdes (Spanyolország) 1:57:26.9
  3. Angelica Andre (Portugália) 1:57:28.2
    …12. FÁBIÁN BETTINA 1:57:36.5
    …26. SZIMCSÁK MIRA 1:58.37.5

Gratulálunk lányok! Óriási büszkeség, amit teljesítettetek!

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb