Mindenmás

Hajnali frász: kigyulladt egy autó Szegeden, robbanást is hallottak olvasóink (frissítve)

Autó égett Tarjánban kedd hajnalban 4 óra után – tudtuk meg a Szeged365 olvasóitól, akik közül volt, aki robbanást is hallott. A helyszín a Csörlő utca 4. előtti parkoló volt, amely azért is izgalmas, mert egy panelházakkal övezett, sűrűn lakott rész, azonban nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, senki sem sérült meg az esetben.

A tűzeset okai még tisztázatlanok, amint friss információt kapunk az ügyben, cikkünk frissülni fog.

FRISSÍTVE: A KUKÁK MIATT GYULLADT KI AZ AUTÓ

A katasztrófavédelemtől azt az információt kaptuk az eset kapcsán, hogy a hajnali órákban két nagy méretű szemétgyűjtő is lángolt Szegeden. Először az Olajbányász térre, majd pár perccel később a fent is említett Csörlő utcába riasztották a város hivatásos egységét. Személyi sérülés nem történt, de a közelben parkoló autó megrongálódott a tűzben. Az elsődleges vizsgálatok alapján felmerült a szándékosság gyanúja, ezért a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat szakembere tűzeseti helyszíni szemlét hajtott végre.

Fotókat is kaptunk, köszönjük Rolandnak, Lászlónak és Gábornak!

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb