Közélet

Gundel Takács Gábor, Lackfi János és Szörényi Levente is távozik Novák Katalin tanácsadói testületéből

Tovább dagad a szegedi születésű Novák Katalin kegyelmi ügyének botránya, hiszen Gundel Takács Gábor, Lackfi János és most Szörényi Levente is úgy döntött, hogy távozik a köztársasági elnök tanácsadói sorából. Szörényi Levente énekes, zeneszerző a Facebook-oldalán jelentette be, hogy kilép a testületből.

„A pályafutásom során eddig nem tapasztalt, most azonban felém irányuló gyűlöletcunami és »feszítsd meg« szavalókórus hatására felmondom a Tanácsadói Testületben betöltött szerepemet, amit pedig éppen azért fogadtam el tavaly, hogy a kultúra területén szerzett tapasztalataimmal támogassam a széles társadalmi egyetértés ügyét. Sajnálom, hogy rajtam kívülálló okok miatt ez ellehetetlenült, egyúttal kérem, fontolja meg, hogy a kialakult helyzetben képes lehet-e még betölteni a nemzet egységét megtestesíteni hivatott pozíciót” – írta.

GUNDEL TAKÁCS GÁBOR ÉS LACKFI JÁNOS IS TÁVOZIK

„Véleményem szerint rossz döntés született a kegyelmi kérvény aláírásakor. Hiba volt” – írja Facebook-oldalán Gundel Takács Gábor, aki szintén egyike volt annak a 16 közéleti szereplőnek, akik társadalmi munkában tanácsadóként segítik Novák Katalin munkáját. Az ismert televíziós műsorvezető csütörtök délután jelentette be, hogy otthagyja az elnöki tanácsadó testületet. Gundel Takács Gábor után Lackfi János is megszólalt, azt írta a közösségi oldalára, hogy: „ez a döntés nem valaki mellett vagy ellen szól, az én ügyem és jogom. Nem szeretnék e tárgyban további vitát nyitni, sem szerepelni, mindent leírtam itt, amit mondani akartam.”

MÁTÉ BENCE MARAD

A szegedi születésű Máté Bence természetfotós ugyanakkor marad a köztársasági elnök tanácsadói sorában. A Magyar Hangnak azt írta, hogy: „ameddig Elnök Asszony kíváncsi a véleményemre azt nagyon szívesen megosztom vele olyan témákban, amikben ehhez elegendő gyakorlati tudással rendelkezem. Elsősorban természetvédelmi területen tartom magam alkalmasnak tanácsokat adni, más esetekben ezt inkább a tőlem tájékozottabbakra hagyom. Köszönöm kérdését. Nem ismerem az ügy részleteit.”

Forrás: Telex

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb