Közélet

Mutatjuk, ki veszi át Novák Katalin feladatait a lemondást követően

„Hibáztam” – mondta a szegedi születésű Novák Katalin, majd bejelentette, hogy a botrányba fulladt kegyelmi ügy miatt lemond a köztársasági elnöki posztról. Az új köztársasági elnököt a megbízatás megszűnésétől számított harminc napon belül választja meg a parlament, addig pedig feladat- és hatásköreit az Országgyűlés elnöke, Kövér László gyakorolja.

Mint korábban írtuk, Novák Katalin – azt követően, hogy kegyelmet adott egy pedofilügyben érintett elítéltnek – szombat délután fél 6-kor bejelentette lemondását. A szegedi származású államfő után Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter is bejelentette közéletből történő távozását, azt követően, hogy tavaly még tárcavezetőként ellenjegyezte az államfő által aláírt, nagy port kavart elnöki kegyelmet. 

A törvény szerint az Országgyűlés 15 napon belül kérheti a köztársasági elnököt, hogy az elhatározását fontolja meg. Ha azonban Novák a döntést írásbeli nyilatkozatával fenntartja, a parlament köteles elfogadni azt. Ezt követően az új elnököt a megbízatás megszűnésétől számított harminc napon belül választja meg a parlament, a választást az OGY elnöke, Kövér László tűzi ki, és az új köztársasági elnök a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon, azaz várhatóan március második felében lép hivatalba.

A fent említett dátumig a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit az Országgyűlés elnöke, Kövér László gyakorolja.

A helyzet nem lesz új Kövér Lászlónak, mivel 2012-ben Schmitt Pál lemondása után egy hónapig szintén ő látta el a feladatot.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb