Mindenmás

Nem aprózta el a török sofőr: több mint 100 millió forint értékű hamis parfümöt akart az országba csempészni a férfi Röszkénél

Több mint 100 millió forint értékű illatszert találtak a pénzügyőrök egy török rendszámú tehergépjárműben elrejtve a röszkei autópálya-határátkelőhelyen – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn.

Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának referense közölte, a röszkei határkirendeltségen röntgenberendezéssel ellenőrizték egy török sofőr járművét, amely a vámokmányok alapján alumíniumprofilokat szállított. Az “átvilágítást” követően azonban kiderült, a rakomány között eltérő méretű és súlyú áruk is találhatóak.

TÖBB MINT 13 MILLIÓS BÍRSÁGOT KAPOTT

A kamion ellenőrzése során a kartondobozokban különféle, védjegyoltalom alatt álló parfümhöz hasonló, összesen 2372 üvegutánzat lapult, amelyek eredetét a jármű vezetője nem tudta igazolni. A török állampolgár ellen költségvetési csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a vélhetően hamis parfümök lefoglalása mellett több mint 13,6 millió forint vámigazgatási bírságot is ki kell fizetnie – tudatta az alezredes.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb