Szegedi Arcok

Elindul a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj szavazása, rengeteg kiváló szegedi orvosra voksolhatunk

2017-ben volt 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert kutatásainak elismeréseképp átvehette az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat. Az évforduló alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány hagyományteremtő szándékkal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretne adományozni, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra. A szavazás ma kezdődött el, és számos kiváló szegedi orvosra lehet voksolni.

A díjra olyan szakembereket lehetett jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon – áll a hivatalos oldalon.

EGY HÓNAPIG TART A SZAVAZÁS

A szavazási időszak alatt már csak a jelölt orvosokra lehet leadni a voksokat. Ma indult a voksolás, és egészen március 19-ig lehet szavazni. A Díjátadó Gála 2024. április 18-án Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián lesz, ahol a jelölt orvosok közül heten közönségdíjat kapnak, míg ketten különdíjat. Mutatjuk, mely szegedi orvosokra voksolhatunk:

  • Dr. Ádász Anna – háziorvos (Házirovosi rendelő (37. körzet), Szeged)
  • Dr. Altorjay Ábel – szülész-nőgyógyász, egyetemi tanársegéd (Szent-Györgyi Albert Kilinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Szeged)
  • Dr. Andrási László – sebész, proktológus, egyetemi tanársegéd (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sebészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Angeletakis Michail – háziorvos (Korondi utcai háziorvosi rendelő, Szeged)
  • Dr. Bach Ádám – fül-orr-gégész, egyetemi docens (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Fül- Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Kassné Dr. Bakó Ildikó Ilona – belgyógyász, háziorvos (Korondi utcai háziorvosi rendelő, Szeged)
  • Dr. Balázsfi Márton – idegsebész (Szegedi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. med. habil. Baltás Eszter – bőr- és nemigyógyász, kozmetológus, klinikai onkológus, egyetemi docens (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika, Szeged)
  • Dr. Baranyi Nóra – szemész (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szemészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Barna Katalin – tüdőgyógyász, onkológus (Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Deszki Multidiszciplináris Centrum, Deszk)
  • Prof. Dr. Barzó Pál – idegsebész, neurológus, tanszékvezető egyetemi tanár (SZTE Idegsebészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Bella Zsolt – fül-orr-gégész, allergológus, klinikai immunológus, egyetemi adjunktus (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Fül- Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Bittera István – gyermektüdőgyógyász (Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ, Szeged)
  • Prof. Dr. Czakó László – belgyógyász, gasztroenterológus, diabetológus, egyetemi tanár (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Belgyógyászati Klinika Nyugati telephely, Szeged)
  • Dr. El-Charbaji Oussama – fogorvos, széjsebész (Dentaline Fogászat Szeged, Szeged)
  • Dr. Cseke Ágnes – fogszakorvos (DENTCENTER – Tiszaparti Fogcentrum, Szeged)
  • Dr. Csete Károly – traumatológus (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Traumatológiai Klinika, Szeged)
  • Dr. Csonka Andrea – szülész-nőgyógyász (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Szeged)
  • Dr. Dézsi Lívia – neurológus, egyetemi tanársegéd (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ – Neurológiai Klinika, Szeged)
  • Dr. Dongó Ágnes – kardiológus (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ – II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ, Szeged)
  • Dr. Doszkocs Péter – traumatológus (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ – Traumatológiai Klinika, Szeged)
  • Dr. Dudás Máté – fogorvos (Smile Dent Fogorvosi Centrum, Szeged)
  • Dr. Dulic Szonja – immunológus, reumatológus (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Reumatológiai és Immunológiai Klinika, Szeged)
  • Dr. Elek Ágnes – gyermekorvos (Vadas Márton utcai gyermekorvosi rendelő, Szeged)
  • Dr. Erdős Márton – sebész, klinikai rezidens (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sebészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Farkas Klaudia – gasztroenterológus, egyetmi docens (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Belgyógyászati Klinika Nyugati telephely, Szeged)
  • Dr. Földesi Mária – háziorvos (Kukovecz Nana utcai házirovosi rendelő, Szeged)
  • Dr. Furák József – melkassebész, osztályvezető, egyetemi docens (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sebészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Gaál Szilvia – onkológus, radiólógus (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Onkoterápiás Klinika, Szeged)
  • Dr. Gál Péter – csecsemő- és gyermekgyógyász, főorvos (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ, Szeged)
  • Dr. Gálity Hristifor – ortopédus, egyetemi tanársegéd (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Ortopédiai Klinika, Szeged)
  • Dr. Gavallér Henriette – kardiológus (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ – II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ, Szeged)
  • Dr. Gombár Csaba – ortopédus (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Ortopédiai Klinika, Szeged)
  • Dr. Görög Gábor – fogorvos, szájsebész, implantológus (GgDent Innovatív Implantológia és Fogászat, Szeged)
  • Dr. Gráner Nóra – gyermekorvos (Ortutay utcai gyermekorvosi rendelő, Szeged)
  • Dr. Greksa Ferenc – ortopédus, klinikai főorvos (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Ortopédiai Klinika, Szeged)
  • Dr. Gróf Endre – szülész-nőgyógyász (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Szeged)
  • Dr. Gyalay Valéria Mónika – háziorvos (Acél utcai háziorvosi rendelő, Szeged)
  • Dr. Hajnal Dániel Illés – sebész (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek-Egészségügyi Központ, Szeged)
  • Dr. Hódi Zoltán – proktológus, érsebész, sebész (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sebészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Hodoniczki László – szülész-nőgyógyász (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Szeged)
  • Dr. Horváth Tamás – kardiológus, adjunktus (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Belgyógyászati Klinika Déli telephely, Szeged)
  • Dr. Hőhn József – sebész, egyetemi adjunktus (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sebészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Ivány Emese – gasztroenterológus (Szent-Györgyi Albert Klinikai központBelgyógyászati Klinika Nyugati telephely, Szeged)
  • Dr. Jakab Dániel – nefrológus (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek-Egészségügyi Központ, Szeged)
  • Dr. Kákonyi Kornél Manó – kardiológus (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Belgyógyászati Klinika Déli telephely, Szeged)
  • Dr. Karády István – háziorvos (Acél utcai háziorvosi rendelő, Szeged)
  • Dr. Keresztúri Attila – szülész-nőgyógyász, egyetemi docens, klinikaigazgató helyettes (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Szeged)
  • Dr. Király István – urológus, oktatási és tudományos igazgatóhelyettes, egyetemi adjunktus, tanulmányi felelős (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Urológiai Klinika, Szeged)
  • Dr. Kiss Irén – belgyógyász (Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft., Szeged)
  • Dr. Kocsis Péter Balázs – szemész (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szemészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Kovács Éva – gyermekorvos, klinikai farmakológus (Gáspár utcai gyermekorvosi rendelő, Szeged)
  • Dr. Kovács Tamás – gyermeksebész, egyetemi adjunktus, osztályvezető (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek-Egészségügyi Központ, Szeged)
  • Dr. Körmöndi Sándor – traumatológus, klinikai főorvos (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Traumatológiai Klinika, Szeged)
  • Dr. Máder Krisztina – csecsemő- és gyermekgyógyász, egyetemi adjunktus (Szent-Györgyi Albert Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ Koraszülött Intenzív Osztály (PIC), Szeged)
  • Dr. Márkos Gergely Gellért – idegsebész (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Idegsebészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Maróti Ágnes – csecsemő- és gyermekgyógyász, endokrinológus, diabetológus (Szent-Györgyi Albert Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ, Szeged)
  • Dr. Mencser Zoltán – idegsebész, neurológus, részlegvezető főorvos (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Idegsebészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Mihalovits Gábor – sebész, érsebész (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sebészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Modok Szabolcs – hematológus, klinikai főorvos (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Belgyógyászati Klinika Déli telephely, Szeged)
  • Dr. Molnár András – szülész-nőgyógyász (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Szeged)
  • Dr. Molnár Éva Krisztina – háziorvos (Deák Ferenc utcai háziorvosi rendelő, Szeged)
  • Dr. Molnár Tamás – gasztroenterológus, belgyógyász, egyetemi docens (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ – I. sz. Belgyógyászati Klinika, Szeged)
  • Dr. Németh Tamás – neurointervenciós szakorvos, idegsebész (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Idegsebészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Nikolényi Alíz – onkológus, egyetemi adjunktus (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Onkoterápiás Klinika, Szeged)
  • Dr. Novák Tibor – szülész-nőgyógyász, egyetemi adjunktus, osztályvezető (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Szeged)
  • Dr. Nyitrai Ildikó – szülész-nőgyógyász (Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft., Szeged)
  • Dr. Őry-Tóth Csaba – urológus, adjunktus (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Urológiai Klinika, Szeged)
  • Dr. Palásthy Zsolt – érsebész, sebész, osztályvezető, egyetemi adjunktus (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sebészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Pap Éva Melinda – szülész-nőgyógyász (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Szeged)
  • Dr. Paszt Attila – sebész, osztályvezető egyetemi adjunktus (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sebészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Pásztor Hajnalka – pszichiáter, pszichoterapeuta (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Pszichiátriai Klinika, Szeged)
  • Dr. Pásztor Norbert – szülész-nőgyógyász, andrológus, adjunktus (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Szeged)
  • Dr. Pécsek Mária – sebész (Gyógy-Palota, Szeged)
  • Dr. Pető Zoltán – sürgősségi szakorvos, osztályvezető egyetemi docens (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi Osztály, Szeged)
  • Dr. Pieler József – sebész (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sebészeti Klinika, Szeged)
  • Prof. Dr. Bajory Zoltán – urológus, andrológus, szexológus, tanszékvezető egyetemi tanár (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Urológiai Klinika, Szeged)
  • Dr. Rácz Péter – fogorvos (Dentaline Fogászat, Szeged)
  • Dr. Rajda Cecília – neurológus, egyetemi docens (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Neurológiai Klinika, Szeged)
  • Dr. Reményi Csaba – aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ – Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet, Szeged)
  • Dr. Rideg Zoltán – idegsebész (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Idegsebészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Róka Richárd – belgyógyász, gasztroenterológus (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Belgyógyászati Klinika Nyugati telephely, Szeged)
  • Dr. Rosztóczy András – belgyógyász, gasztroenterológus, egyetemi docens (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Belgyógyászati Klinika Nyugati telephely, Szeged)
  • Dr. Ruzsa Zoltán – kariológus, egyetemi docens, osztályvezető (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Belgyógyászati Klinika Déli telephely – Invazív Kardiológiai Részleg, Szeged)
  • Dr. Saddik Jdid Mahmoud – kardiológus (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ – II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ, Szeged)
  • Dr. Sarkadi Csilla – háziorvos, diabetológus, kardiológus (Újszeged Egészségközpont Diabetes Centrum, Szeged)
  • Dr. Sasi Viktor – kardiológus, adjunktus (Szent Györgyi Albert Klinikai Központ – II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ, Szeged)
  • Dr. Schneider Erzsébet – belgyógyász, főorvos (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi Osztály, Szeged)
  • Dr. Simonka Zsolt – sebész, egyetemi adjunktus (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sebészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Sipka Róbert – érsebész, klinikai főorvos (VeinStream Klinika, Szeged)
  • Dr. Sisák Krisztián – ortopédus, egyetemi docens, klinikaigazgató (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Ortopédiai Klinika, Szeged)
  • Dr. Sohár Nicolette – szemész, adjunktus (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szemészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Sümegi Viktória – csecsemő- és gyermekgyógyász, reumatológus, nefrológus, egyetemi adjunktus (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Reumatológiai és Immunológiai Klinika, Szeged)
  • Dr. Szabó Erzsébet Gyöngyi – háziorvos (Maros utcai felnőtt háziorvosi rendelő, Szeged)
  • Dr. Szappanos Norbert – idegsebész, klinikai rezidens (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Idegsebészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Szepes Zoltán Gábor – belgyógyász, gasztroenterológus, egyetemi docens (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Belgyógyászati Klinika Nyugati telephely, Szeged)
  • Dr. Szirtesi Zoltán – háziorvos (Negyvennyolcas utcai háziorvosi rendelő, Szeged)
  • Dr. Szolnoky Győző – bőrgyógyász, kozmetológus, egyetemi docens (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika, Szeged)
  • Dr. Szöllősi Krisztina – háziorvos (Klauzál utcai háziorvosi rendelő, Szeged)
  • Prof. Dr. Tajti János – neurológus, egyetemi tanár, osztályvezető főorvos (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Neurológiai Klinika, Szeged)
  • Dr. Takács Róbert – diabetológus, endokrinológus, belgyógyász, hipertonológus, obezitológus, klinikai farmakológus, egyetemi főorvos (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Belgyógyászati Klinika Nyugati telephely, Szeged)
  • Dr. Tari Róbert – pszichiáter, addiktológus, főorvos (Medicenter Szakorvosi Intézet, Szeged)
  • Dr. Telek Anna – radiológus, mammográfus (Feketesas Klinika, Szeged)
  • Dr. Thury Attila – kardiológus, egyetemi docens (Szent Györgyi Albert Klinikai Központ – II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ, Szeged)
  • Prof. Dr. Tiszlavicz László – patológus, egyetemi docens, igazgató (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Pathologiai Intézet, Szeged)
  • Dr. Tóth Tamás – sebész, idegsebész, egyetemi tanársegéd (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Idegsebészeti Klinika, Szeged)
  • Dr. Uhercsák Gabriella – onkológus, klinikai főorvos (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Onkoterápiás Klinika, Szeged)
  • Dr. Valkusz Zsuzsanna – belgyógyász, endokrinológus, vezető főorvos (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Belgyógyászati Klinika Nyugati telephely, Szeged)
  • Dr. Varga Ádám – idegsebész (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Idegsebészeti Klinika, Szeged)
  • Prof. Dr. Varga Endre – traumatológus, tanszékvezető egyetemi tanár (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Traumatológiai Klinika, Szeged)
  • Dr. Varga Linda – onkológus, egyetemi tanársegéd (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Onkoterápiás Klinika, Szeged)
  • Prof. Dr. Várkonyi Tamás – diabetológus, endokrinológus, belgyógyász, hipertonológus, háziorvos, egyetemi tanár (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Belgyógyászati Klinika Nyugati telephely, Szeged)
  • Dr. Vass Noémi – csecsemő- és gyermekgyógyász gyermek-gasztroenterológus, klinikai főorvos (Szent-Györgyi Albert Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ, Szeged)
  • Dr. Veszelyné Dr. Nacsa Enikő – belgyógyász, infektológus, háziorvos (Gáspár Zoltán utcai orvosi rendelő, Szeged)
  • Dr. Vető Miklós – fogorvos, parodontológus (Dentaline Fogászat, Szeged)
  • Dr. Vincze Emőke – szülész-nőgyógyász (Szent-Györgyi Albert Klinikai központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Szeged)
  • Dr. Vizi András – gyermeksebész (Szent-Györgyi Albert Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ, Szeged)
  • Dr. Zöllei Éva – intenzív terápiás szakorvos (Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet, Szeged)

Szavazni ITT tudsz! Hajrá, Szeged!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb