Közélet

További négy Gripent vásárol Magyarország – a svéd miniszterelnökkel tárgyalt Orbán Viktor

“Érdekes, izgalmas és eredményes találkozón vagyunk túl. Ez egy hosszú folyamat állomás, amelyet nevezhetjük akár a bizalom újjáépítésének is. Sikerült tisztázni kölcsönösen a jószándékainkat” – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök, miután Ulf Kristerssonnal tárgyalt. A kormányfő szerint Magyarország alapvetően barátokat keres. 

Felidézte, hogy 1956-ban segítette Magyarországot Svédország, és akkor is a magyarok mellett álltak, amikor csatlakozni akartunk az Európai Unióhoz. Svédország a gyorsabb befogadás, csatalkozás mellett érvelt, és az áttörés is a svéd elnökség idején történt – tette hozzá. 

GRIPENEK ÉS KÖZÖS KUTATÓ-FEJLESZTŐ CÉG

Orbán Viktor azt mondta, hogy a kereskedelmi együttműködés igazi sikertörténet, minden évben rekordot dönt a volumen. A kapcsolatok sikerességének példájaként említette a nukleáris együttműködést, valamint azt is, hogy évente 70 ezer turista érkezik Magyarországra. Ma azonban védelmi ügyekről volt szó – fogalmazott a miniszterelnök, aki azt is felidézte, hogy az első kormányzása idején döntöttek úgy: Gripeneket vásárol Magyarország. Miután csórók voltunk, amikor az első Gripeneket megvettük, nem tudtunk annyit vásárolni, amennyit szerettünk volna – mondta. A korábbi szerződést ezért meghosszabbítják, valamint további négy Gripent vásárol Magyarország – közölte. Emellett a két ország közös kutató-fejlesztő céget alapít. 

KÖZÖS VÉDELMI POLITIKA KELL

A tárgyalások során európai uniós témák is szóba kerültek, abban egyetértettek, hogy közös védelmi politika kell, valamint hogy közösen kell fellépni a migrációval kapcsolatban is. A parlament hétfőn összeül, és a szükséges döntéseket meghozza – utalt Orbán Viktor a NATO-csatlakozás ratifikációjára.

Ulf Kristersson azt mondta, hogy megvitatták az uniós és védelmi ügyeket, a megbeszélés pedig konstruktív volt. Üdvözlöm az elmélyült együttműködést a Gripen vadászgépekkel kapcsolatban – fogalmazott a svéd miniszterelnök, aki szerint ez előnyös Svédország, Magyarország és a NATO számára is. Innovatív, egyre bővülő cég fektet be Magyarországon, 180 vállalat már jelenleg is jelen van Magyarországon, ezek 70 ezer embert foglalkoztatnak – írja az RTL a találkozóról.  

Fotók: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb