Közélet

Megvan Novák Katalin utódja: Sulyok Tamás az új köztársasági elnök

Az Országgyűlés többsége megválasztotta köztársasági elnöknek Sulyok Tamást, a Fidesz-KDNP jelöltjét, aki eddig az Alkotmánybíróság elnöki pozícióját töltötte be.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján, hétfőn az Országgyűlés 134 igen szavazattal, 5 nem mellett megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnöknek, írta az Index.

A képviselők a szavazás előtt elfogadták Novák Katalin lemondó nyilatkozatát, az államfői teendőket ideiglenesen Kövér László házelnök látja el.

Az ellenzéki pártok közül a Mi Hazánk Mozgalom Csath Magdolnát, az LMP Hack Pétert, a Párbeszéd-Zöldek Kaltenbach Jenőt javasolta államfőnek, de a megfelelő mennyiségű támogató aláírás hiányában a nevük nem kerülhetett a szavazólapra.

Sulyok Tamás a felkérést követően kifejtette: „Az Alkotmánybíróság elnökeként ért a megtisztelő jelölés az államfői hivatal betöltésére. Ahogyan jogászként, úgy köztársasági elnökként is elsősorban a jog alapvető értékeit szem előtt tartva tudom a köz javát szolgálni és a nemzet egységét kifejezni”.

A megválasztásáról szóló házelnöki bejelentés után Sulyok Tamás letette államfői esküjét. Sulyok Tamás március 5-én lép hivatalába, ő lesz a hetedik köztársasági elnök a rendszerváltás után.

NOVÁK KATALIN GRATULÁLT AZ ÚJ KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKNEK

“Búcsúzom. A mai nappal véget ér köztársasági elnöki szolgálatom. Szeretettel gratulálok Sulyok Tamásnak, és sok erőt kívánok neki a következő évekre!” – írta Novák Katalin Facebook oldalán Sulyok Tamás kinevezését követően.

Forrás: index.hu/MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb