Közélet

Nőtt a postai dolgozók elleni erőszakos cselekmények száma, ezért a Magyar Posta erősíti a kézbesítők védelmét

Az elmúlt évben megnőtt a postai dolgozók elleni erőszakos cselekmények száma, ezért a Magyar Posta több intézkedést is bevezetett a munkatársak, különösen a kézbesítők biztonságának erősítésére, és bűnmegelőzési kommunikációs kampányt indít a lakosság körében – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

A kampányban hangsúlyozzák, hogy a Magyar Posta minden ügyfélkapcsolati munkakörben foglalkoztatott alkalmazottja, így a kézbesítő is közfeladatot ellátó személy, ezért az ellene elkövetett bűncselekmény tettesei szigorú büntetésre számíthatnak.

TAVALY TÖBB MINT 70 ERŐSZAKOS ESET, FENYEGETÉS ÉRTE A POSTÁSOKAT

A nagyösszegű készpénzkifizetések idején a biztonsági kockázat növekedésével számol a cég, ezért fokozott figyelmet fordít a kézbesítők testi épségének védelmére – írták. Ismertették, tavaly több mint 70 erőszakos eset, fenyegetés vagy garázdaság érte a postásokat, a bántalmazások döntő hányada a kézbesítésekkel kapcsolatos. Felidézték, hogy idén februárban Szolnokon egy elhaladó gépkocsiból gumilövedékkel lőttek meg egy kézbesítőt, majd a támadók elhajtottak. Az ügyben a Magyar Posta feljelentése alapján már folyamatban van a rendőrségi nyomozás.

TRÉNINGEZIK A KÉZBESÍTŐKET

Hozzátették, hogy a bántalmazások döntő hányada kézbesítéssel kapcsolatos konfliktusból adódik. A Magyar Posta ezért rendszeresen tréningezi a kézbesítőit, hogy adott esetben kellő lélekjelenléttel és felkészültséggel kezeljék a konfliktusokat; segélyhívós készülékkel látják el őket, a tartózkodási helyük pontos jelzését pedig GPS-helymeghatározóval biztosítják – írták. A cég egyúttal a lakosság együttműködését is kéri abban, hogy a küldemény átvétele során a kézbesítő által kért, átvételt igazoló okmányokat készítsék elő és mutassák be.

A RENDŐRÖK ÉS A POLGÁRŐRÖK FIGYELNEK BIZTONSÁGUKRA

A közlemény szerint a kiemelt kockázatú időszakokban a rendőrség járőrei és a polgárőrök szintén figyelik a kézbesítőket, valamint a posták környékét, így a tettesek rendszerint gyorsan rendőrkézre kerülnek. A vármegyei rendőrfőkapitányságok helyszíni bűnmegelőzési célú, interaktív oktatásokat is szerveztek, hogy a postások felismerjék a gyanús jelenségeket, és haladéktalanul jelenthessék azokat a vállalat biztonsági szolgálatának – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb