Közélet

Házkutatást tartottak Márki-Zay Péteréknél

Házkutatást tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Mindenki Magyarországa Mozgalom Alkotmány utcai székházában, kedden, írta meg az Index.

Mint írták, Szalma Botond, a Mindenki Magyarországa Néppárt kampányfőnöke a Magyar Hangnak megerősítette, hogy kedden reggel a NAV munkatársai egy kutatást és lefoglalást elrendelő határozattal jelentek meg a párt Alkotmány utcai irodájánál.

A határozat a 2022 januárjától december 31-ig keletkezett könyvelési iratokra vonatkozott. A házkutatáson, amely délután öt óráig tartott, több száz megabyte-nyi adatot és mintegy 1500 oldalnyi iratot foglaltak le.

NINCSEN FÉLNI VALÓJUK

“Lehet, hogy dollárt kerestek, nem tudom” – jegyezte meg a kampányfőnök a lapnak. Elmondása szerint Márki-Zay Péternek és a néppártnak nincsen félni valója, továbbá kizártnak tartja, hogy fekete pénzeket kaptak volna. “Maximálisan támogatjuk, hogy végre kivezessék az országot a korrupcióból, és reméljük, hogy minden egyes pártot, alapítványt alaposan meg fognak vizsgálni. Jó munkát kívánunk a NAV tényfeltárásához” – fogalmazott Szalma Botond.

MÁRKI-ZAY PÉTER KÖZÖSSÉGI OLDALÁN NYILATKOZOTT AZ ESETRŐL

Márki-Zay Péter közösségi oldalán reagált a NAV házkutatására: mint elmondta a NAV nyomozói kedd reggel a Mindenki Magyarországa Mozgalom könyvelőihez szálltak ki, majd a mozgalom budapesti irodájában jelentek meg. Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító elnöke arra is emlékeztetett, hogy éppen kedden kezdeményeztek ügyészségi vizsgálatot Orbán Viktor felelősségének tisztázása érdekében a kegyelmi botrány ügyében.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: index.hu/Márki-Zay Péter FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb