Mindenmás

Bekábszizva és bepiálva okozott balesetet egy lengyel férfi Szegeden, most emeltek vádat ellene

Most emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség azzal a lengyel férfival szemben, aki még tavaly márciusban okozott balesetet Szeged belvárosában, majd a helyszínről elfutott.

Mint megtudtuk, a vádirat szerint a vádlott 2023. március 9-én éjjel 3 óra körül közlekedett Szeged belvárosában egy személygépkocsival. A férfi a vezetést megelőzően szeszes italt is ivott és kábítószert is fogyasztott, ezek miatt figyelmetlenségből nem vette észre, hogy az egyik kereszteződésben a jelzőlámpa pirosat mutat.

SZABÁLYOSAN KÖZLEKEDŐ AUTÓVAL ÜTKÖZÖTT

Mit tovább kiderült, a vádlott így változatlan sebességgel behajtva a kereszteződésbe összeütközött egy szabályosan közlekedő autóval. A vétlen gépkocsi egy fának ütközött, sofőrjének és utasának 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek. A vádlott a baleset helyszínéről az autójából kiszállva elfutott és mintegy 10 perc múlva fogták el őt a rendőrök. Az ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével, segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével, és kábítószer birtoklásának vétségével vádolja. Bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb