Mindenmás

“Milyen jó, hogy lett nyilvános mosdó a Bartók téren” – új illemhely ide vagy oda, ma inkább mellette végezte el a sürgős dolgát egy néni

Pont egy hónappal ezelőtt írtuk meg, hogy fényes nappal könnyített magán egy bácsika a Bartók téren. Mindezt három nappal azután, hogy átadták az új játszóteret és a nyilvános illemhelyet a helyszínen. Nos, nagyon úgy fest, hogy a történet megismétlődött, ezúttal egy néni könnyített magán a nyilvános mosdó mellett.

Egy hónappal ezelőtt kaptuk az olvasói videót, mely szerint egy bácsika három nappal azután, hogy átadták az új játszóteret a Bartók téren már fel is avatta azt, ugyanis az egyik bódé mögé “bújva”, mit sem törődve semmivel kezdett el vizelni a frissen átadott tér sarkában.

SÜRGŐS VOLT A NÉNINEK IS

Úgy néz ki, hogy nem egyedüli esetről van szó, hiszen ma egy posztoló azt írta a SZEGEDEN láttam és hallottam csoportba, hogy egy néninek is igencsak sürgős lehetett a dolga, mert a nyilvános illemhely helyett a mosdó mellett könnyített magán.

Így írt az illető: “én nem tudom, hogy meddig süllyed le az emberiség. Ma tanúja voltam egy undorító dolognak. Mindenki örült, hogy milyen jó, hogy lett nyilvános mosdó a Bartók téren, még azt sem mondhatni, hogy drága (200 Ft). Egy viszonylag jól szituált néni nem inkább, hogy kifizette volna azt a csekély összeget, NEM. Ő inkább úgy gondolta, hogy a mosdó mellé pisil. Itt a játszótér (általában tele gyerekekkel), a tér teli emberekkel… Undorító. Hogy jut valakinek eszébe ilyen??? Persze lehet mondani, hogy lehet vízhajtót szed, stb… De még azok sem csinálnak ilyet. Ha nem tudják kezelni a mosdót akkor vagy segítséget kérnek vagy elmennek egy közeli pékségbe vagy kávézóba.”

Az új játszóteret egyébként február legelején adták át, mellette pedig kialakítottak egy nyilvános illemhelyet is, ami igazán kellett már a Bartók térre, hiszen régóta probléma Szegeden a köztéri toalettek hiánya. Csak azt nem értjük, hogy ha már végre van, akkor miért nem azt használják az emberek….

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb