Szegedi Arcok

“Persze, csak egy percre ugrott be” – a nap pofátlan parkolását egy vontatóautónak sikerült begyűjtenie Szegeden

Parkolás szempontjából a Rókusi körúton található multi kész aranybánya, rendre foglalnak el két helyet az autósok, máskor csak simán keresztbe állnak. De volt olyan is, hogy egyszerre négy helyet sikerült egy autósnak elfoglalni. Nos, ma sem maradtunk pofátlan parkolás nélkül az imént említett helyszínen, a dolog pikantériáját pedig az adja, hogy pont egy, a szabálytalan parkolás miatt alkalmazott vontatóautónak sikerült tilosban parkolni, az egyértelmű tábla ellenére is.

“Persze, csak egy percre ugrott be” – írta a borítóképünkként is használt fotó mellé Papes Béla, a Grimm-Busz Színház alapítója. Az általa készített képen is jól látható, hogy a vontatóautó pont a bejárat előtt foglalt helyet, miközben még a mellette lévő tábla is jelzi, hogy ha oda parkolsz, akkor bizony elvontatják a kocsidat. A kérdés már csak az, hogy ilyenkor a vontatóautót vajon mi vontatja el? Mindenesetre, ez így nem volt túl korrekt…

Hoztunk még pár gyöngyszemet a Tesco parkolójából. Íme:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb