Mindenmás

Lehullott falevelek és otthagyott szemét borzolja a kedélyeket a Zápor-tó környéki töltésoldalban: megkérdeztük az SZKHT-t, mikor takarítják el

“Akkora a fű a Zápor-tó környéki töltésoldalban, hogy egy kistestű kutya elveszik benne” – írta szerkesztőségünknek Olvasónk, Andrea, aki azt kifogásolta, hogy ugyan megkezdték az adott területen a fűnyírást, viszont a lehullott faleveleket és szemetet otthagyják a munkások, ami nem nyújt éppen szívderítő látványt a természet közelében kikapcsolódni vágyó szegediek számára.

Mint Olvasónk írta, “a Csillag tér környékén szedik a szemetet, tisztítják a piac területét és környezetét, amire nagy szükség is van, de akkor itt a töltésoldal miért nem kap elég figyelmet? ” – tette fel a kérdést Olvasónk. Mint folytatta, hétfőn elkezdték ugyan a fűnyírást egy traktor segítségével, ám a rengeteg lehullott falevelet és szemetet továbbra is otthagyják a munkálatokat végző szakemberek.

“MEGKEZDTÜK, FOLYTATJUK”

Mint Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta szerkesztőségünknek, a Zápor-tó környéki töltésoldalban valóban megkezdték a munkálatokat, amit folytatni is fognak, így a fűnyírást követően hamarosan eltűnnek a környékről a lehullott falevelek és eldobált szemét is.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

A fotókat köszönjük Olvasónknak, Andreának!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb