Közélet

Micsoda meglepetés, vasárnapra: Orbán Viktor Makóra jött, hogy átadják a felújított fürdőt (frissítve)

Ma 10 órakor kezdődött a felújított makói fürdő átadása. A 12 milliárdból kibővített makói Hagymatikum Gyógyfürdő átadójára Orbán Viktor is eljött, sőt még beszédet is mondott. Lázár János Facebook videójában nyomon követhetőek az események.

ORBÁN VIKTOR SZERINT MAKOVECZ IMRE AZ ÉPÍTÉSZET ÓRIÁSAI KÖZÉ SOROLHATÓ

Orbán Viktor a megújult és kibővített Hagymatikum gyógyfürdő átadásán azt mondta, a fürdő új épületrészének elkészültével Makó megint erősebb lett, és ezzel törlesztettünk valamit abból az adósságból is, amivel Makovecz Imrének tartozunk. A kormányfő szavai szerint Makó Makovecz Imre hagyatéka és a Hagymatikum érdemes arra, hogy az egész világból mindenhonnan a csodájára járjanak. Orbán Viktor úgy fogalmazott: a magyar ember általános műveltségéhez hozzátartozik, hogy tudjuk, melyik híres magyar épületet ki tervezte. Makovecz Imre épületeiről azonban nem tanultuk, hogy ő tervezte, egyszerűen felismerjük azokat, elég csak rájuk néznünk, és rögtön látjuk. Művészete nem példa egy építészeti stílusra, hanem egy stílus maga.

MAKOVECZ MA IS ÉL

A miniszterelnök szerint egyetlen hasonló példa akadt arra, hogy az építész maga volt egy jól elkülöníthető, nem besorolható stílus: Antoni Gaudí. Ami pedig Gaudí számára Barcelona volt, az Makovecz Imrének Makó. A kormányfő elismerően szólt a város egykori szocialista polgármestere, Buzás Péter érdemeiről abban, hogy a városban az építész számos terve megvalósulhatott. Buzás Péter akkor adott megbízásokat Makovecz Imrének, amikor szinte sehonnan sem kapott felkérést Magyarországon – közölte. Mire a nemzeti oldal győzelmével ismét megnyíltak Makovecz Imre előtt a kapuk, lejárt az a kegyelmi idő, amíg az Úristen testben közöttünk tartotta őt. Akik korábban ellehetetlenítették a munkáját, ma azt szajkózzák, hogy nincs értelme tervben maradt épületeit felépíteni – mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor hozzátette: “üzenjük nekik, hogy Makovecz Imre ma is él, itt a bizonyíték, éppen most fejeztük be az általa megálmodott hagyatékot”.

Amit Makovecz Imre és Buzás Péter elültetett, azt a jobboldali városvezetés tovább gondozta és nevelte, s a kormány és Lázár János miniszter, kormánybiztos hathatós közreműködésével megvalósult. Makó most már nemcsak a legtöbb, hanem a legnagyobb Makovecz-épülettel is büszkélkedhet – hangsúlyozta Orbán Viktor.
    

SIKERTÖRTÉNETNEK LEHETÜNK TANÚI

Egy olyan sikertörténetnek lehetünk tanúi, melyet sem világjárvány, sem háború nem tudott megakadályozni, ez a makóiak közös sikere – mondta a 12 milliárd forintból teljessé vált Hagymatikum Gyógyfürdő avatóján, ünnepi köszöntőjében Farkas Éva Erzsébet polgármester. Hozzátette, ma lélekben a Mester, Makovecz Imre is a helyiekkel ünnepel. Emlékét immár 14 gyönyörű épület őrzi Makón.

Makovecz Imre fia, Makovecz Pál kiemelte, Makó példát mutat az országnak azzal, hogy pártok, egyházak felett álló összefogással állt a fürdőfejlesztés mellé, egyetemes értékként óvja az épített örökségét. Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke hangsúlyozta, Makó rendelkezik a legtöbb Makovecz-épülettel, amire büszkének kell lenni, s emellett ápolni kell a Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész szellemi örökségét is. Ennek fontos állomása a halála után 12 évvel elkészült Hagymatikum-bővítés.

KISS-RIGÓ LÁSZLÓ ÁLDJA MEG A LÉTESÍTMÉNYT

Az ünnepélyes átadó vasárnap 10 órakor kezdődött. A térzene után a VARIDANCE Táncegyüttes „Határtalan táncok” című műsorát tekinthették majd meg az érdeklődők. Beszédet mondott Farkas Éva Erzsébet polgármester, Lázár János országgyűlési képviselő, Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Makovecz Pál, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi elnöke. A létesítményt Kiss-Rigó László megyés püspök áldja és szenteli meg. A program sztárvendégei Molnár Ferenc Caramel, illetve az AV Acoustic és a Hirtelen zenekar. Az ünnepséget követően lehetőség lesz az új részlegek bejárására is – írja a Promenad24.

12 MILLIÁRDBÓL ÚJULT MEG A HAGYMATIKUM

A 12 milliárdos nagyberuházással kialakított új részlegben egyebek mellett családi élményzóna lesz, különleges élményeket kínál majd a Makovecz Imre rajzaiból megálmodott, 28 objektumból álló varázslatos, rejtélyes szoborpark, Atlantisz világa, a virtuális valóságelemek, a több új, 12 méter magasból induló, 150-250 méter hosszúságú, akadálymentes, négy évszakos csúszda, valamint a külső termálmedence és medencebár is. Emellett több mint négyszáz frissen téliesített öltöző is várja a látogatókat. A Lázár János országgyűlési képviselő, miniszter közbenjárására érkezett kormányzati pluszforrásokból több helyszínen is új parkolókat tudtak kialakítani a fürdő közelében, valamint megújult a létesítmény zöldfelülete is. Makó új büszkeségében egyedülálló víz alatti VR-szemüvegek, vízágyak, többhektáros pihenőkert, új strandfoci-, lábtengó- és strandröplabda-pályák és koktélmedence is szolgálják majd a feltöltődni és kikapcsolódni vágyók kényelmét. Makovecz Imre (1935-2011) Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész, a magyar organikus építészet iskolateremtő személyisége, az MMA alapító elnöke, örökös tiszteleti elnöke.

Fotók és forrás: Promenad24, MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb