Smart Szeged

A német hadiipari nagyvállalat óriásberuházást hoz Szegedre, most teszik le az új gyár alapkövét (frissítve)

Mint megírtuk, fontos sajtómeghívót küldött ki hétfőn a Rheinmetall AG kommunikációs vezetője, Oliver Hoffmann, aki arról tájékoztatta a médiát, hogy március 26-án (tehát ma) leteszik a Magyarországon épülő új gyáruk alapkövét, mindezt Szegeden. Az eseményen információink szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is részt vesz.

A helyszín felsorakoztak városunk közéleti személyiségei, Szegedet képviseli többek között

  • Kiss-Rigó László, szeged-csanádi megyéspüspök,
  • Mihálffy Béla, országgyűlési képviselő,
  • Botka László, Szeged polgármestere,
  • Fülöp László, a Fidesz polgármester-jelöltje,
  • Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora,
  • Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja,
  • és Nagy Sándor, városfejlesztési alpolgármester.

ALKATRÉSZEKET FOGNAK GYÁRTANI

Legutóbb az év elején írtunk a Szegedre érkező óriásról, azóta picit “elhallgatott” a dolog, ettől a perctől kezdve viszont már hivatalos, hogy a Rheinmetall a Napfény Városába hozza negyedik hazai üzemét. A VG információi szerint az üzemben az elektromosautó-ipar, a megújuló energia, valamint a biztonsági rendszerek piacának kiszolgálására alkalmas alkatrészeket fognak gyártani, vagyis különbözni fog az eddigi vegytiszta hadiipari beruházásoktól.

FRISSÍTVE: ELSŐSORBAN VÉDELMI IPARI BEFEKTETŐ A RHEINMETALL

Azon dolgozunk, hogy megnyerjük a magyaroknak a jövőt – jelentette ki a honvédelmi miniszter kedden Szegeden. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Rheinmetall új gyárának alapkőletételén azt mondta, a német céget elsősorban mint védelmi ipari befektetőt ismertük meg, ezért is fontos, hogy az új szegedi gyár ugyan kötődik a védelmi iparhoz, de attól független.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb