Mindenmás

Évek óta nem sikerül eltüntetni egy 15 centi mély kátyút a Sárosi utcában, inkább kirakattak egy jelzőtáblát

A Sárosi utcában a kátyúhelyzet kezd egy kicsit olyan irányt venni, mint az emberiség nagy megoldatlan problémái. Nagyon úgy fest, hogy ez is egy akkora horderejű kihívás lett, mint például a más bolygókra történő űrutazás, hiszen évek óta éktelenkedik egy kátyú az utcában, amit még mindig nem sikerült betömni. Mutatjuk, hol találod, és a paramétereit is hozzuk, mielőtt az autód futóműve bánná a randevút.

“A Sárosi utca 1/A hátsó bejárata felől több éve van egy nagy kátyú” – írta az egyik tag a Szegediek Szegedről Szegedért nevű csoportba, aki még a pontos paramétereit is megadta, egészen pontosan egy 40x40x15 centiméteres lyuk tátong az imént említett helyszínen. Így fest:

Mint kiderült, több lakó is jelezte már az önkormányzat felé a problémát: “írtak leveleket is, de nem válaszolnak rá. Inkább kirakattak egy jelzőtáblát, hogy vigyázat kátyú az úttesten. Aki tud, kérem segítsen a mély kátyú betömítésében” – emelte ki a posztoló, aki még a jelzőtáblát is lefotózta a helyszínen:

Tehát, szegedi autósok: óvatosan a Sárosi utcában, egy 15 centis kátyú nem játék. Természetesen érdeklődtünk az illetékeseknél az ügyben, amint választ kapunk, frissítjük cikkünket!

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Fotók: Kis Antal/Szegediek Szegedről Szegedért

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb