KözéletSmart Szeged

Sportuszodává alakítanának át egy 1898-ban épült hivatalépületet Makón

Sportuszodává alakítanának át egy 1898-ban épült hivatalépületet Makón –számolt be róla a vásárhelyi Rádió 7. Farkas Éva Erzsébet polgármester elmondta, még 2019-ben, a Hagymatikum bővítésének tervezésével egy időben született két kormányhatározat, ami a sportuszoda megvalósítását is támogatja. Mivel a fürdő területén már nincs hely egy újabb komplexumnak, a szomszédos, egykori Pénzügyi palotát alakítják majd át, számolt be a Rádió 88.

Mint a Rádió 7 írta, a makói önkormányzat távlati tervei között szerepel, hogy egy új sportuszoda épüljön a városban. Farkas Éva Erzsébet polgármester elmondta: még 2019-ben – a Hagymatikum bővítésének tervezésével egy időben – két kormányhatározat is született, mely az azóta már megvalósult fejlesztés mellett a sportuszoda megvalósítását is támogatja. Ezt a határozatot azóta sem vonták vissza.

Mivel a fürdő területén már nincs hely egy újabb komplexum számára, ezért a szomszédos egykori pénzügyi palotát fogják majd átalakítani, kibővíteni erre a célra.

A TERVEK MÁR EL IS KÉSZÜLTEK

Farkas Éva Erzsébet arról is beszámolt, hogy el is készültek azok a tervek, melyek a fürdő teljes környezetét érintik. A polgármester kifejtette: a fent említett palota felső szintjén egy sportszállót alakítanának ki. Az épület alsó szintjén lenne maga az 50 méteres medencés uszoda. Ezt úgy oldanák meg, hogy az uszoda egy részét becsúsztatnák a palotába, a másik része pedig az udvarán lenne. Ez a rész sem lenne nyitott, hanem egy áttetsző búrát terveztek fölé. Így a teljes komplexum mind a négy évszakban használható lesz majd.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb