Szegedi Arcok

Több mint 12 millió forintot gyűjtöttek össze az árva gyerekekért Szegeden, még a BYD is beállt a támogatók közé

Több, mint 1600-an futottak, hogy segítsék a családjuk nélkül felnövő gyerekeket támogató Ágota alapítványt. A futást idén először szervezték meg, de hagyományt szeretnének teremteni belőle, most több mint 12 millió forintot gyűjtöttek össze.

Gyerekek és felnőtte együtt versenyeztek Szegeden az ÁGOTA jótékonysági futóversenyen. 3, 6 és 12 kilométeres távot is lehetett teljesíteni, de tartottak a gyerekeknek rövid távot és a felnőtteknek váltót is, mindezt természetesen a jó ügy érdekében. Bár Szegeden tartották a jótékonysági futást, az egész országból érkeztek részvevők – írtja az RTL.

“13 megyéből jöttek ide olyan, családjukból kiemelt gyermekek, fiatalok és nevelőszülők, illetve gyermekvédelmi szakemberek, akik fontosnak tartották ennek a kezdeményezésnek a társadalmi üzenetét” – mondta Kothencz János, az ÁGOTA Alapítvány alapítója.

13 MEGYÉBŐL JÖTTEK SZEGEDRE, A BYD IS BEÁLLT A TÁMOGATÓK KÖZÉ

Mint kiderült, a BYD is támogatta az ÁGOTA Alapítványt. A cégóriás 5 millió forintot adományozott az alapítványnak. A többek között elektromos meghajtású autók gyártásával foglalkozó, és hamarosan Szegeden is gyárat alapító BYD high-tech vállalat hazánkban is fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást.

“Nagyon fontos és hasznos ez a támogatás, hálásak vagyunk érte” – mondta Mitykó András, az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. “Mi már közel 30 éve igyekszünk reményt ébreszteni és jövőt mutatni a vér szerinti családjukból kiemelt fiataljainknak, hálásak vagyunk azért, hogy a cégóriás mellénk állt. Gyermekeink nevében is köszönöm a BYD nagylelkű felajánlását” – hangsúlyozta Kothencz János, az ÁGOTA Közösség vezetője.

Fotók: ÁGOTA Közösség

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb