Mindenmás

Tömegével szedik ki az elpusztult halakat a Maty-éri víztározón, a Mártélyi Holt-Tiszán és az Atkai Holt-Tiszán is

Az elmúlt hetekben, napokban a horgászok több horgászvízen találkozhattak elhullott halak egyedeivel, ez a jelenség azonban nem egyedi, az ország számos vizét érinti. Csongrád-Csanád vármegyében elsősorban a Maty-éri víztározó, a mártélyi Holt-Tisza és az Atkai Holt-Tisza érintett, legnagyobb számban busák sodródnak partra, kisebb számban pontyokat találni, egyéb fajok egyedei ritkán fordulnak elő – hívta fel a figyelmet a jelenségre a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége

Mint kiemelték, ez a tavaszi halpusztulás rendszeresen előfordul és több tényező is okozza, egyrészt a tél végére a halak immunrendszere legyengül, ez kedvez a betegségek kialakulásának, és a hirtelen bekövetkező felmelegedés is kedvezett a szerves anyagok bomlásának, az algák felszaporodásának, amely a legyengült, elöregedett egyedek pusztulásához vezetett.

A VÍZ FELSZÍNÉRE EMELKEDTEK

Hozzátették, hogy azokon a vizeken, ahol a busák nagy mennyiségben vannak jelen, ezt megfejeli a hideg vízi táplálékhiány, így rövid idő alatt nagyobb mennyiség pusztulhat el. Ugyanakkor azt is jó tudni, hogy a most felszínre kerülő haldögök egy része már hetek óta a vízben van, csak a felmelegedő vízben elinduló bomlási folyamat hatására emelkedik vízfelszínre, és válik láthatóvá.

ÖSSZEGYŰJTIK A TETEMEKET

Az elhullott halak összegyűjtése, eltakarítása nagy feladatot jelent a HECSMSZ halőri csapatának és a területileg illetékes halőröknek máshonnan átirányított kollégák is segítenek. A tetemek gyűjtése és elszállítása folyamatos, a veszélyes hulladéknak minősülő haldögöt az ATEV Zrt.-vel érvényben lévő szerződésüknek megfelelően a hódmezővásárhelyi telepre szállítják be. Kérik a horgásztársakat, ha tömeges halpusztulást észlelnek, azt a területileg illetékes halőrnek jelezzék!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb