Közélet

22 év után, nem indul újra Kübekháza polgármestere

Molnár Róbert 2002 óta vezette a Csongrád megyei, határmenti falut, de most pályafutása a végéhez ért. Képviselői csapatával jelentette be polgármesteri visszavonulását, egy online sajtótájékoztatón.

2002 ÓTA KÜBEKHÁZA POLGÁRMESTERE

Kübekháza polgármestere 2002 óta vezette a Csongrád megyei, határmenti falut, de most képviselői csapatával jelentette be visszavonulását. Több mint 20 éve sorra, nagy előnnyel nyerte meg a választásokat, 2019-ben például kihívója sem akadt- írja a 24.hu.

„Sokfélék vagyunk, sokféleképpen gondolkodunk, de az volt a csodálatos bennünk, hogy a közös többszörös az mindig a falu volt”

KÜLÖNÖSEBB OKA NINCS A LEMONDÁSÁNAK

Molnár Róbert különösebben nem indokolta meg, hogy miért döntöttek így. A döntés okáról azt mondta mindössze: „Eltelt 22 év, és mérleget kellett vonnunk, és úgy gondoltuk, olyan kerek ez a mögöttünk lévő 22 év, hogy elhatároztuk, ezt számunkra most kell befejezni.”

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb