Sport

Giga gratuláció! Nakota Veronika negyeddöntős az ökölvívó Eb-n

Irtó büszkék vagyunk! A hétfő délutáni programban érdekelt négy magyar közül egyedül Nakota Veronika, a Szeged Box Club versenyzője győzött és jutott a nyolc közé a belgrádi ökölvívó Európa-bajnokságon.

A 75 kilóban érdekelt Nakota Veronika remekül kezdett a lengyel Oliwia Toborek ellen és az első menetet simán nyerte. A második szakaszban aztán a rivális váltott és meggyőzőbb teljesítményt nyújtott. Majd a harmadik három percben nyíltsisakos küzdelem zajlott a ringben, mindkét fél sokat ütött, s az óriási csatából végül Nakota jött ki jobban, aki 4-3-as megosztott pontozással győzött.

Gratulálunk Veronika! Csak így tovább!

A HÉTVÉGÉN SIMON MÁRKÓ IS GYŐZELMET ARATOTT

Újabb siker és örömhír a szegedi sportéletben. Ismét győzött Simon Márkó szegedi ökölvívó, kiütötte ellenfelét a ringből. Csütörtökön volt az első sikere, ami szombaton is töretlenül folytatódott. Gratulálunk neki!

337 ÖKÖLVÍVÓ ÉRKEZETT A SZERB FŐVÁROSBA

A felnőtt Európa-bajnokságon összesen 337 ökölvívó szerepel, és 25 bajnokot avatnak majd a szerb fővárosban. Első alkalommal rendeztek meg egy felnőtt Európa-bajnokságot úgy, hogy mindkét nem képviselői ugyanazon a helyszínen bokszolhatnak. 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb