Szegedi ArcokVideo365

Itt nincs szuri, itt televízió van – akinél a család kicsi kincse és születendő gyermeked a legnagyobb biztonságban van, Dr. Katona Márta csatlakozott a Korda Klinika csapatához

Számos remek szakemberrel és orvossal büszkélkedhet városunk, de azok számára, akik anyai örömök elé néznek, vagy már meg is érkezett a családba a gyermekáldás, bizonyára ismerősen cseng Prof. Dr. Katona Márta gyermekgyógyász és gyermekkardiológus neve Szegeden. A kiváló munkásságáról ismert professzornak ugyanis az elmúlt több mint 45 évben több ezer újszülött és szívbeteg kisgyermek köszönheti gyógyulását. Elhivatottsága elismeréseként 2020-ban Szeged város díszpolgárának is megválasztották. A doktornő idén tavasszal csatlakozott a szegedi Korda Klinika csapatához, ahol asszisztensével, Budai Enikő csecsemő – és gyermekápolóval, akivel már nyolc éve remek csapatot alkotnak, várja a gyermekeket és a kismamákat. Arról, milyen problémák esetén fordulhatunk a doktornőhöz a Korda Klinikán, Katona Mártával beszélgettünk.

Mint a doktornő elmesélte, egy váratlan, sajnálatos eseménynek köszönhetően jött a lehetőség, hogy a Korda Klinika csapatában folytassa praxisát. Egyik napról a másikra ugyanis hirtelen megszűnt korábbi helye. „Egyik nap még rendeltünk, a másik nap már bezárták. Kétségbe voltunk esve, hiszen nagyon sok előjegyzésünk volt, akiknek fontos lett volna a kardiológiai vizsgálat. Nagyon jólesett, hogy a Korda Klinika vezetője, Dr. Kovács Gabriella felhívott bennünket, hogy munkatársammal, Budai Enikővel nézzük meg ezt a klinikát, és, hogyha gondoljuk, itt lehetőségünk nyílik gyermekkardiológiai rendelésre, illetve magzati echokardiográfia (szívultrahang vizsgálat) végzésére. Nagyon megtetszett a korszerűen felszerelt rendelő, melynek köszönhetően itt el tudjuk azokat a vizsgálatokat végezni, amelyek fontosak ahhoz, hogy jó minőségű gyermekkardiológiai, illetve kismamák esetében magzati szívvizsgálatot végezhessünk“ – avatott be a kezdetekbe Dr. Katona Márta.

POZITÍV LÉGKÖR, AHOVÁ A LEGKISEBB PÁCIENSEK IS JÓ EMLÉKEKKEL TÉRHETNEK VISSZA

A doktornő rendelőjében valamennyi kis és nagy páciens egy biztonságos és bizalmas légkörben érezheti magát, nem véletlenül ragaszkodnak betegei személyéhez, s követik a Korda Klinikára is őt. „Igyekszünk munkánk során egy pozitív légkört megteremteni, ahová jó emlékekkel térhetnek vissza még a gyermekek is. Szerencsére ez egy olyan rendelő -ahogy mindig szoktuk mondani a gyerekeknek-, ahol nincs szuri, itt televízió van. Azért így is akadnak nagy harcok, de a legtöbb kisgyerekkel meg lehet beszélni a vizsgálatokat. Nagyon aranyosak, ahogy még a csecsemők is nézik az ultrahangos vizsgálatot a képernyőn. Még számunkra is egy nagy csoda ilyenkor látni, hogyan nyiladozik az értelmük“ – árulta el a doktornő.

A VIZSGÁLAT CÉLJA, HOGY MEGNYUGTASSÁK A PÁCIENST, ÉS NEM AZ, HOGY FELESLEGES AGGODALMAT KELTSENEK

Mint beavatott bennünket, általában a kisgyerekeknek van valamilyen szívzöreje. Ez a legtöbb esetben ártalmatlan, de természetesen bizonyos esetekben utalhat szívbetegségre is. A doktornő célja, hogy kizárja az esetleges komolyabb betegséget, vagy esetleg igazolja, ha valóban szívbetegségről van szó. A legtöbbször szerencsére egy apró szívzörej még nem jelent komolyabb bajt, így a doktornő feladata, hogy megnyugtassa a család kicsi kincséért aggódó szülőket. A kismamáknál ugyanúgy a szívfejlődési rendelleneségek kizárása a cél. „Vannak hajlamosító tényezők, amelyek esetén nagyobb az esély, hogy esetleg beteg lesz a baba, de a vizsgálat célja elsősorban az, hogy megnyugtassuk a kismamát és nem az, hogy felesleges aggodalmat keltsünk benne“ – magyarázta el a doktornő.

BIZTONSÁGOS, BIZALMAS KÖRNYEZET

Egy orvosi rendelő és benne a fehér köpenyes mindig félelmetes, nem csupán a kis páciensek számára, hanem akár a kismamák számára is, ezért Katona doktornő és asszisztense, Budai Enikő mindig arra törekszik, hogy oldják ezt a feszültséget betegeikben és egy bizalmas légkört teremtsenek. Nem is kérdés, a doktornő és asszisztense mosolya és kedvessége megalapozza azt a pozitív hangulatot és környezetet, melyben akár a gyerekek, akár a kismamák biztonságban érezhetik magukat. Sőt, a hős kisgyerekeknek a vizsgálatot követően matricákkal kedveskednek, de a rendelő fel van szerelkezve játékokkal is, hogy a kicsik még otthonosabban érezhessék magukat. Mint Dr. Katona Márta elárulta, a biztonságos légkör megteremtéséhez nagyon fontos a szülő jelenléte, így mindig javasolják az anyukáknak, hogy a vizsgálat során üljenek a gyermekük mellé, így nem törik meg az a kapocs, ami a legnagyobb biztonságérzetet adja a piciknek.

 NAGYON FONTOS A KISMAMÁK MEGNYUGTATÁSA

A biztonságos légkör megteremtése ugyanolyan fontos a kismamák számára is. „Ha szorong a kismama, vagy esetleg problémája van, a legtöbb esetben a vizsgálat után meg tudjuk nyugtatni. Nagyon sokszor keresnek fel kétségbeesve, mert esetleg nem megfelelően interpretáltak valahol egy pici eltérést, ami akár utalhat bajra, de a legtöbb esetben még nem a szívbetegség jele. Azt gondolom, hogy sokszor mentek el a rendelőből úgy a kismamák, hogy sikerült valamelyest megnyugtatni őket, és ez nagyon fontos számunkra“ – zárta gondolatait Dr. Katona Márta.

Nézd meg videónkat is, ahol Dr. Katona Márta mesél tapasztalatairól, s azokról a vizsgálatokról, melyekkel a gyermekek szülei, illetve a kismamák hozzáfordulhatnak.

Ha pedig segítségre lenne szükséged, keresd bizalommal Dr. Katona Mártát a Korda Klinikán:

KORDA KLINIKA

Szeged, Korda u. 18, 6725

Telefonszám:

+ 36 30 099 3379

+36 62 444-493

Nyitva: 8-tól 8-ig, hétfőtől péntekig!

Operatőr: Galyas Richárd

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb