Szegedi Arcok

Nagyot szól majd az idei Majális: újdonságokkal debütál május elsején a Kozmix az Újszegedi Ligetben – exkluzív interjú Lányi Lalával

Folyik a sör, pörög a ringlispil, és már messziről illatozik a sült kolbász és a vattacukor utánozhatatlan illata. Mi másról lehetne szó, mint a szegedi tavasz várva várt nagy dzsemborijáról, az Újszegedi Majálisról. Az Erzsébet-ligetben már kedd délután elstartolt a banzáj, ami két napon át kínál felhőtlen szórakozást a kilátogató szegedieknek. Május elsején este nyolc órakor pedig a buli igazán a tetőfokára hág, a színpadon ugyanis a Kozmix hozza el nektek a pörgős slágereket. Hogy mégis mire számíthatunk a fellépés során, arról az együttes frontemberével, a hódmezővásárhelyi Lányi Lalával beszélgettünk.

ÚJ LÁTVÁNYELEMEKKEL FŰSZEREZETT SHOW-VAL DEBÜTÁLNAK

Lányi Lala elárulta, a kilátogatóknak egy utánozhatatlan hangulatú Kozmix buliban lesz részük, mely során az elmúlt három évtized esszenciális atmoszféráját hozzák el Szegedre. Sőt, újdonságokra is számíthatnak a rajongók, hiszen az együttes egy olyan látványelemekkel fűszerezett show-val érkezik, ami itt fog debütálni az Újszegedi Ligetben. Mint Lányi Lala elárulta, még most, az utolsó pillanatokban is folyik a lázas munka, hogy holnap estére minden tökéletes legyen.

TÖK IZGI LESZ

“Tényleg iszonyú komoly melóban van az egész csapat. Szeretnénk Szegedet meglepni azzal, hogy megint valami újat mutatunk. Ez a program, amit most el fogunk vinni, ebben a formában még nem mutatkozott be sehol. Mind zeneileg, mind látványvilágában olyan új elemeket tartalmaz, amelyekkel eddig még nem találkozhatott a közönség. Szerintem tök izgi lesz” – árulta el a Kozmix frontembere.

AKKORA ÉLMÉNY VOLT GYEREKKÉNT SZÁMÁRA A MAJÁLIS, AMI FELÉRT EGY BÓNUSZ KARÁCSONNYAL

Lányi Lala azt is felidézte, gyerekként nagyon szerette a majálist, a felvonulást, a nyüzsgést, a vurstlit, az ünnepre jellemző minden apró mozzanatot. “Ez egy akkora élmény volt gyermekkorunkban, ami felért egy bónusz karácsonnyal számunkra” – árulta el az énekes. Hozzátette, amióta felnőtt, fordult a kocka, most már ő az, aki ilyenkor szórakoztatja a közönséget, így számára, mint megannyi másik ünnep, ma már a Majális is teljesen másról szól.

IZGATOTTAN VÁRJÁK A FELLÉPÉST

“Ettől függetlenül ugyanúgy várom, mint régen. Szeretném ezeket a bennem élő érzéseket átadni, megmutatni, amivel nagyon készültünk, például most is. Ez mindig egy izgatott érzéssel tölti el az embert, hogy vajon most a közönségnek tetszeni fog-e, vajon, milyen lesz. Úgy várja az ember, mint egy hosszú nyaralást gyerekkorában. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mit szól majd az újdonságokhoz holnap a szegedi közönség” – árulta el Lányi Lala.

MINDIG SZEGEDEN RÚGJÁK BE A SZABADTÉRI FESZTIVÁLOK MOTORJÁT

Azt is megtudhattuk, nagyon tartalmas nyár elé néz a Kozmix csapata. Mint mindig, most is Szegeden indul be az együttes életében a nyári fesztiválok sora, pontosan most az Újszegedi Ligetben május elsején rúgják be a szabadtéri nagykoncertek szezonját. Sőt, Lányi Lala azt is elárulta, mindig Szeged az a város, ahol egy-egy újab dolgot bemutatnak akár zeneileg, akár látványban, s ugye nem lesz ez másképp idén sem.

TARTALMASABB, NAGYOBB KONCERTEK JÖNNEK AZ IDEI NYÁRON

“Rengeteg bulit fogunk idén nyáron is végigjárni. Ami viszont nagy különbség, hogy a nagyobb, élő programokból, amilyet most Szegedre is viszünk, illetve a kisebb, koncert formátumú bulikból, most sokkal több van, mint régen volt” – foglalta össze Lányi Lala, hozzátéve, hogy régi vágyuk volt, hogy a haknikkal szemben sokkal több tartalmasabb, nagyobb koncerttel lephessék meg a közönségüket. S most a tendencia azt mutatja, végre sikerül is ezt megvalósítaniuk. “Ez az idei nyár nagy hozománya, s ilyenkor a szívem örül, mert ezért dolgoztunk eddig” – zárta sorait Lányi Lala.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb