Kikapcs

Májusban felpezsdül az élet Szegeden: kiderült a Majális részletes programja és meghoztuk a Borfesztivál Széchenyi téri fellépőit is

Nyakunkon a május, s mint ahogy megszokhattuk ilyenkor, a nyár szele megérinti városunkat, s alaposan felpezsdül az élet Szegeden: már április 30-án kezdünk a kétnapos Szegedi Majálissal az újszegedi Ligetben, majd május 16-án elstartol a szegedi fesztiválszezon nagy nyitó eseménye, amikor csilingelő borospoharaktól lesz hangos a város, a Szegedi Borfesztivál és Szeged Napja Ünnepségsorozat. Hogy el ne vesszünk ebben a hatalmas ránk váró programkavalkádban, Rácz Attilát a rendezvényeket szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetőjét kérdeztük, mikor, mire számíthatunk.

Szinte hihetetlen, de végéhez közeledik az április is, ami egyet jelent azzal, hogy már csak pár napot kell aludni, s már kezdődik is a Szegedi Majális. Méghozzá egész pontosan jövőhét kedden startol az esemény az újszegedi Ligetben. Mint Rácz Attila elárulta, már minden a helyére került, sínen vannak a szervezéssel, s összeállt a kétnapos dzsembori programja is.

Unatkozni biztosan nem fogunk, hiszen április 30-án, kedd délután ahogy letesszük a munkát, már indulhatunk is egy jópofa sörre és sült kolbászra az újszegedi Ligetbe. S, ha mindeközben bírod a hajmeresztő forgásokat, számos vidámparki elem is vár rád: idén is itt lesz az XXL extrém hinta, de dodzsemezhetünk is, vagy felülhetünk a ringlispílre, a gyerekek pedig ugrálóvárazhatnak kedvükre. Május elsején este pedig a sztárvendég a Kozmix lesz.

ÍGY NÉZ KI NAPI LEBONTÁSBAN A SZEGEDI MAJÁLIS PROGRAMJA

ÁPRILIS 30. KEDD

  • 14.30 Warm up! – slágerparádé
  • 16.00 Traubi
  • 17.30 Elektrons zenekar koncert
  • 20.00 Smink zenekar koncert

MÁJUS 1. SZERDA

  • 10.00 Délikert Táncegyüttes
  • 11.00 Diamond Tánc- és Sportegyesület
  • 11.30 Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar koncert
  • 12.00 Jó ebédhez szól a nóta
  • 13.30 Kozmosz Egyesület
  • 14.30 Tápai Hagyományőrző Egyesület
  • 15.00 Colorado Country Band koncert
  • 17.00 Útközband koncert
  • 20.00 Kozmix látványos koncertje tűzshow-val és lángshow-val és különleges effektekkel
  • 21.30 Slágermix

MÁJUS 1. SZERDA ZÁPOR TÓ

  • 10.00 Csiga duó Gyermekzenekar
  • 10:45 Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar koncert
  • 11.00 Kozmosz Egyesület
  • 12.00 Jó ebédhez szól a nóta Várkonyi Tibivel
  • 13.00 Diamond Tánc- és Sportegyesület
  • 14.00 X-Treme Tánciskola
  • 15.00 Habakuk Zenekar
  • 16.00 Slágerparádé Várkonyi Tibivel
  • 17.00 Polgár Peti

LERÁNTJUK A LEPLET A SZÉCHENYI TÉR FELLÉPŐIRŐL

Mint azt már tudni lehet május 16-26. között 11 napon át 160 hazai borásszal, rengeteg élménnyel és koncertekkel startol el a 28. Szegedi Borfesztivál. Most Rácz Attila arról is lerántotta a leplet, milyen programok várnak ránk a Széchenyi tér árnyas platánfái alatt. Mint megtudtuk, a programok napi lebontásban várhatóan péntektől lesznek elérhetőek a Szegedi Borfesztivál-Szeged Napja Ünnepségsorozat közösségi oldalán, de a szervezőtől addig is megtudtunk néhány nevet, akikre már biztos számíthatunk a Széchenyi téren: egy biztos, sok visszatérő arcra számíthatunk a fellépők között, de olyanok is színpadra lépnek, akik még soha nem szórakoztatták a szegedieket a Borfesztivál keretében. Akik már biztos velünk lesznek:

  • Docpiano Band,
  • Útközband,
  • Belmondo Akusztik,
  • Feke Pál,
  • Gájer Bálint,
  • Gergely Róbert,
  • Malek Andi,
  • Pál Dénes,
  • Berki Tamás,
  • Sipos F. Tamás,
  • Vikidál Gyula, 
  • valamint Szekeres Adrien is.

A SZÉCHENYI TÉR FELÚJÍTÁSA VÁRHATÓAN BEFEJEZŐDIK, MIRE KEZDŐDNEK A BORFESZTIVÁL ELŐKÉSZÜLETEI

Rácz Attila afelől is megnyugtatott bennünket, a Széchenyi téren zajló jelenlegi munkálatok előreláthatólag nem fogják akadályozni a Borfesztivál előkészületeit. “Egyeztettünk az önkormányzattal, akik úgy rendelték meg a Széchenyi tér felújítását, hogy amikorra nekünk már szükségünk van a térre, hogy elkezdjük az építkezést, addigra befejeződik az aszfaltozás és az útjavítás” – tudtuk meg az ügyvezetőtől. Hozzátette, bízik benne, hogy most már pár nap alatt elkészülnek a munkálatokkal a szakemberek.

A DÓM TÉRI KAVALKÁD IS SOK-SOK KONCERTTEL KECSEGTET

Május 24-26 között megtelik élettel a Dóm tér is. A Dóm téri kavalkád programjait már közzétették korábban a szervezők, ahol Dzsúdló mellett a Magna Cum Laude, a Wellhello, a New Level Empire, és a Soulwave is színpadra áll.

A HÍDIVÁSÁRRA MEGTELIK KIÁLLÍTÓKKAL A BELVÁROSI HÍD ÉS KÖRNYÉKE

Május 25-26 között a hagyományok szerint természetesen jön a Hídivásár is. Mint Rácz Attila elmondta, itt is sínen vannak, tulajdonképpen startra készen állnak az előkészületek. Sőt, idén a tavalyinál még több árusra számíthatunk, hiszen a Tóth Péter-palota elkészültével eltűntek onnan az állványok, így most nagyobb teret engedve a kézműveseknek, így körülbelül 240 kiállító kínálja majd számunkra szebbnél szebb portékáját a két nap alatt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb