Mindenmás

Szegedi robbanás: akkora volt a detonáció, hogy a nyílászárók is kirobbantak, összeégtek a bútorok is a lakásban (videóval)

Mint megírtuk, robbanás rázta meg Szegedet vasárnap este. A katasztrófavédelem szerint teljes terjedelmében lángolt egy lakás Szeged belvárosában, az Arany János utcában. Azóta kiderült, hogy akkora volt a detonáció, hogy a nyílászárók több emeleten is kirobbantak. Egy anya és nyolcéves gyereke voltak otthon, szerencsére ki tudtak menekülni a már lángoló épületből.

A katasztrófavédelem azt írta, hogy nyolc óra után pár perccel érkezett a lakossági bejelentés, mely szerint teljes terjedelmében lángol egy lakás Szeged belvárosában. A város három hivatásos egysége érkezett a helyszínre, több vízsugárral azonnal megkezdték az oltást. Az oltás idejére a társasházból huszonöt embernek kellett elhagynia az otthonát.

KIROBBANTAK A NYÍLÁSZÁRÓK

Hétfőn este a Tények adott le egy riportot, mely szerint akkora volt a detonáció, hogy a nyílászárók több emeleten is kirobbantak. “Este 9 óra körül a földszinti 5-ös lakás lángba borult. Hatalmas nagy robbanás történt. A függőfolyosó felől nyílt láng csapott fel, úgyhogy az első emeleten és a földszinten az összes folyosói ajtó kormos lett” – mondta a stábnak Kormosné Várkonyi Zsuzsanna, majd hozzátette, hogy egy nő és a gyermeke voltak otthon, amikor megtörtént a baj, valószínűleg a gázkonvektor robbant fel. Az édesanyának és a kisfiúnak sikerült kimenekülnie, szerencsére nem sérültek meg. Mint kiderült, az anyuka tusolás közben hallotta a robbanást, majd amikor bement a szobába már azt látta, hogy ég az ágy. A felrobbant lakásban összeégtek a bútorok és még a lambéria is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb