Közélet

Eredményesen dolgoztak tavaly a szegedi bíróságok, de azért akad min javítani: felújítanák a Szegedi Törvényszék épületét, de nincs rá forrás és a dolgozók béremelése is várat még magára

Időszerűség, szakmaiság és kiegyensúlyozott ítélkezési tevékenység jellemezte a Szegedi Törvényszék és a Szegedi Ítélőtábla tavalyi munkáját – jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal elnöke csütörtökön. Ugyanakkor akad min javítani: felújítanák a Szegedi Törvényszék épületét, de nincs rá forrás és a dolgozók béremelése is várat még magára.

EMELKEDETT A BÍRÓSÁGOKRA ÉRKEZŐ ÜGYEK SZÁMA

Senyei György, a bíróságok összbírói értekezleteit megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, országosan tavaly 2022-höz képest 2,4 százalékkal, 27 ezerrel emelkedett a bíróságokra érkező ügyek száma. A Szegedi Törvényszéken és a hozzá tartozó járásbíróságokon ez a növekedés 4,3 százalékos volt, ezen belül a peres ügyeké 6,7 százalékos. A Szegedi Ítélőtáblán az országos növekedéssel megegyező volt az érkező ügyek számának emelkedése. Ugyanakkor évtizedes trend, hogy a két bíróságon az országos átlagot meghaladó a nehéz megítélésű, kiemelt érdeklődésre számot tartó ügyek száma – közölte az elnök.

4%-KAL TÖBB ÜGYET FEJEZTEK BE TAVALY, MINT AZ ELŐZŐ ÉVBEN

Senyei György hangsúlyozta, az ítélkezés megalapozottságának és időszerűségnek kiemelt jelentősége van, hiszen a jogkeresők elvárása, hogy ügyeikben időben és szakszerű döntés szülessen. A Szegedi Törvényszéken és a vármegyében működő járásbíróságokon 4 százalékkal több ügyet fejeztek be tavaly, mint az előző évben. Az ítélőtábla bírói tanácsai 1435 ügyet zárak le tavaly, ami 3,7 százalékos emelkedés 2022-höz képest. A folyamatban lévő ügyek száma, a peres ügyhátralék így csökkent – tudatta az elnök.

CSAKNEM MEGFELEZŐDÖTT A KÉT ÉVEN TÚLI ÜGYEK SZÁMA

A 2020. augusztusi bázishoz viszonyítva országosan csaknem megfeleződött a két éven túli ügyek száma, a Szegedi Törvényszéken 52 százalékos volt csökkenés. Tavaly év végén a Szegedi Ítélőtáblán 19 olyan peres ügy volt, amelyben hat hónapon túl nem született döntés – közölte az OBH vezetője. Az ítéletek társadalmi elfogadottsága is javult. A Szegedi Törvényszéken az országos átlagot meghaladó a polgári ügyszakban az első fokon lezáruló ügyek aránya, a járásbíróságokon ezek aránya mintegy 90 százalék – tudatta Senyei György. A Szegedi Ítélőtábla büntetőügyekben hozott döntései közül felülvizsgálati eljárásban egyetlen ítéletét sem helyezett hatályon kívül a Kúria, és csak egyet változtatott meg – mondta.

FELÚJÍTÁSRÓL ÉS BÉREMELÉSRŐL

A bíróságok működési feltételeiről szólva az elnök kifejtette, az OBH a vármegye bírósági épületeinek energetikai korszerűsítésére, jövőbeni beruházások tervezése, illetve bérleti díjakra csaknem egymilliárd forintot fordított tavaly. A Szegedi Törvényszék épülete felújításra szorul, a beruházás elkezdésére azonban nem áll rendelkezésre a szükséges forrás – közölte. Az igazságszolgáltatásban dolgozók bérrendezésére vonatkozó kérdésre az elnök elmondta, az igazságügyi alkalmazottak elvándorlása sújtja valamennyi bírósági egységet. A megoldásról folyamatos az egyeztetés, az azonban, hogy a fizetések mikor és milyen mértékben emelkedhetnek, a parlament döntésétől függ.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb