Mindenmás

Bemutatott az egyik autós a másiknak, majd egy pofon is elcsattant csütörtökön, Szegeden

Erőszakkal rendezte egy férfi a közlekedési nézeteltérését csütörtökön, Szegeden. Garázdaság miatt kell felelnie, tudtuk meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól.

A megalapozott gyanú szerint a férfi egy jármű utasaként közlekedett Szegeden, 2024. május 9-én délután. Az előtte haladó autó vezetője forgalmi okokból megállásra kényszerült, közben bemutatott a gyanúsítottnak, mivel a visszapillantóból úgy ítélte meg, hogy türelmetlenkedik és szidalmazza őt.

A 43 éves férfi a középső ujj láttán kiugrott az autóból, majd az előtte várakozó sofőrhöz szaladt, és miközben a ruháját elkapta, többször arcon ütötte, ezzel rendezve a nézeteltérést. A sértett rendőrt hívott, az egyenruhások a helyszínről a Szegedi Rendőrkapitányságra állították elő az agresszív utast. Garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ellene.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb