Szegedi ArcokVideo365

Minden rekordot megdöntött a szegedi motorosok felvonulása: 4.3 millió forint gyűlt össze a Reménysugár Alapítványnak

A tavalyi, rekord mennyiségű adományt (2.9 millió forint) is messze túlszárnyalva, szombat délután összesen 4.304.700 Ft gyűlt össze a szegedi motorosok által szervezett, immáron hatodik “Nyújts Kezet!” című jótékonysági motoros felvonuláson, melyet a Reménysugár Alapítvány javára ajánlottak fel a szervezők.

VÉRMELEGÍTŐ KÉSZÜLÉKET SZERETTEK VOLNA VENNI AZ ADOMÁNYOKBÓL, DE MÉG EGY KÖTÖZŐKOCSI ÁRA IS ÖSSZEJÖTT

Mint a több, mint félezer motorost megmozgató esemény fináléjában megtartott adományátadón Dr. Kovács Dénestől, az alapítvány elnökétől és Ujváry Béla szervezőtől megtudtuk, az eredeti terv az volt, hogy egy vérmelegítő készülék megvásárlását támogatják a bevételekből, azonban akkora volt az adakozási kedv, hogy végül a fenti mellett egy kötözőkocsit is be fognak tudni szerezni, teljes felszereléssel.

Az eseményen készült Szeged365 aftermovie-val és a szervezőkkel készült videós interjúval vasárnap érkeznek Fülöp Tímea és Galyas Richárd kollégáink, a grandiózus eseményen készült élő közvetítésünket ITT kattintva találod.

1996 ÓTA SEGÍTENEK A NAGYBETEG KIS HŐSÖKNEK

Az alapítvány munkáját IDE kattintva tudod adománnyal támogatni, bemutatkozójukat pedig az alábbiakban találod:

A Reménysugár Alapítvány 1996-ban alakult. Alapító tagja Lukács János volt, egy olyan gyermeknek a szülője, akit a szegedi onkológia osztályon kezeltek. A kezdeti anyagi tőkét a McDonald ’s Éttermi Hálózat valamint a Szegedi Piac és Vásárigazgatóság biztosította. Az építéshez további cégek is csatlakoztak. Az alapítvány kuratóriumi elnöke Dr. Bartyik Katalin lett, aki egyben a szegedi hemato-onkológia osztály vezető főorvosa is. A kuratórium tagjai Dr. Szalma Ibolya szakpszichológus és Mándityné Borbényi Anna, valamint Kiszin Miklós szülők voltak. Az alapító Lukács János azzal a céllal álmodta meg az Alapítványt, hogy jószándékú emberek összefogásával a szegedi gyermekklinikán belül olyan épületrész épüljön, amely lehetővé teszi, hogy a szülő, főként az édesanya is pihenni tudjon, ne egy széken vészelje át a több hónapig tartó kezelést. Mivel a kilencvenes évek elején a gyermekek kezelése még nem volt sikeres, azt is szerette volna elérni, hogy a gyermekeknek ne közös szobában kelljen viselniük egymás szenvedését. A Dél-Alföldi hematológiai és onkológiai részleg kialakítása mellett fontos orvosi műszerek beszerzése is megvalósult. A kuratórium tagjai érintettségük folytán a gyermekek és szüleik rehabilitációjának fontosságát is érezték. Az alapítvány kuratóriuma már kezdetben leszögezte, hogy a tagok alapítványi tevékenységüket működési költség nélkül végzik, ezáltal biztosítva, hogy az adományok a gyermekek gyógyítására kerüljenek felhasználásra.

Adószám: 18456695-1-06
Számlaszám: 10402805-28017662-00000000 KHB

Fotók és drónvideó: Petrács Alex – AxeFly Vision

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb