Smart Szeged

Négysávosítanák a Sándorfalvi utat, és két vasúti kereszteződést is átépítenének Szegeden

Május elején írtuk meg, hogy már keresik a kivitelezőt az 5-ös főút négysávosítására, itt kiírták a pályázatot, most azonban az is kiderült, hogy emellett a Sándorfalvi út 2×2 sávossá fejlesztéséréről is megjelent a tender. A 4519-es út terveinek elkészítése mellett a nyertesnek a teljes körű engedélyeztetési eljárást is le kell folytatni.

A VASÚTI ÁTJÁRÓKAT IS ÁTTERVEZIK

A kiírt közbeszerzésben az áll, hogy a nyertes pályázónak

  • a 4519-es út 2×2 sávos főúttá bővítését kell megterveznie az 52+350 és az 54+970 szelvények között mintegy 1,7 km hosszan külterületen,
  • belterületen pedig mintegy 0,9 kilométeren,
  • valamint az M43 autópálya és a Sándorfalvi út csomópontjának északi részén lévő alcsomópontot is át kell tervezni,
  • ahogy a Sándorfalvi úti és a Vértói úti vasúti kereszteződéseit is, itt a jelenleg szintbeni átjárókat külön szintű átjáróvá fejlesztenék.

Mint kiderült, mindezek mellett az M43-as Szegedi pihenőhelyét is elbontják és áthelyezik a tervek szerint, már amennyiben ez lehetséges. A tervezésre 540 napot látnak elő, és június közepéig lehet leadni a pályázatot.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb