Mindenmás

Egy baleset szemtanúit és a vétkes sofőrt is keresi a rendőrég Szegeden

A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy baleset körülményeinek tisztázása érdekében. A rendőrség csütörtöki közleménye szerint segítségnyújtás elmulasztása miatt folytatnak nyomozást.

Mint kiemelték, Szegeden, a Kálvária téren történt baleset még 2024. május 8-án 16 óra körül, mikor a Dr. Boross József utca irányából a Kápolna utca felé közlekedő gépjármű vezetője lassított és megállt. Ekkor a mögötte, elektromos rollerrel haladó sértett belehajtott a gépjárműbe és elesett, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedve.

Az ismeretlen forgalmi rendszámú autó vezetője a tőle elvárt segítségnyújtás és adatainak megadása nélkül hajtott tovább.

A Szegedi Rendőrkapitányság a személygépkocsi vetetőjének, illetve azon szemtanúknak a jelentkezését várja, akik bármilyen információval rendelkeznek a balesettel kapcsolatban. Jelentkezni a Szegedi Rendőrkapitányságon személyesen, vagy a 06-62/562-400-as telefonszámon, valamint a 112-es központi segélyhívó számon lehet.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb