Közélet

Döbbenet: 25 év után elment a státusztörvény miatt egy szentesi tanár – nem mondták ki a nevét a szalagavatón, és meghívót sem kapott volt osztálya ballagására

Elment a státusztörvény miatt egy szentesi tanár, így nem mondták ki a nevét a szalagavatón. Matos Ibolya szentesi drámatanár 25 évig tanított, most egyik volt diákja adta oda a saját meghívóját a ballagásra.

25 évig tanított a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban Matos Ibolya történelmet, drámát, állampolgári ismereteket, tavaly októberben a státusztörvény miatt döntött úgy, hogy elmegy – olvasható a 24.hu cikkében. Mint kiderült, vállalkozást alapított, érettségire, színművészetis felvételire készít fel a tanítványokat, és a felnőtteknek tart dráma coaching-foglalkozásokat. Tartott ünnepi beszédet, irodai csapatépítő tréninget, önismereti tanácsadóként is dolgozik – ám a diákjai, különösen azok, akiknek három éven át osztályfőnöke volt, hiányoznak neki. 

“VÁLLALNIA KELL A FELELŐSSÉGET”

A februári szalagavató előtt a tanítványai megkérdezték az iskola igazgatónőjét, hogy az egykori osztályfőnök jelen lesz-e. Az intézményvezető a diákok szerint azt mondta, hogy ha rajta múlik, vendégként sem lehet jelen Matos Ibolya tanárnő, mert vállalnia kell a felelősséget a döntéséért. Holott a szokásjog azt diktálja, hogy az ilyen ünnepélyekre azokat a pedagógusokat is meghívják, akik már nem dolgoznak az intézményben. Az egykori osztályába járó egyik diákjának édesanyjától Matos Ibolya kapott végül két belépőt, és elment a férjével. A rendezvényen nem hangzott el, hogy ő volt az egyik érintett osztály osztályfőnöke, de az új osztályfőnök vitt neki szalagot, és a szülők megtapsolták, a műsor végén pedig a diákok a nevét skandálták. 

A BALLAGÁSRA SEM HÍVTÁK MEG

Ezek után abban bízott, a ballagásra meghívják, de oda is úgy ment el, hogy az egyik diákja adta oda neki a saját meghívóját. Az ünnepség után egy órával egy szülő vitt neki virágot, és ballagó tarisznyát is. A tablón a fényképe nem szerepel, csak a neve és egy rajz róla. A történtekről a 24.hu megkérdezte az igazgatónőt, aki szerint a Matos Ibolya által elmondottak nem fedik a valóságot, mert a volt osztályfőnök és férje is kapott meghívót a szalagavatóra, a ballagásra is, amit a volt osztálya adott át. Készült a számára ballagási tarisznya, az iskola ballagása pedig nyilvános rendezvény, mindenkit várnak, Sipos Kitti Lídia várta volna a tanárnőt is vendégként, mert úgy gondolta, osztozik egykori diákjainak örömében.

REAGÁLT A TANÁR

Matos Ibolya az igazgatónő által elmondottakra úgy reagált, megviseli, hogy hazugnak állítja be volt vezetője. Megismételte: Sipos Kitti Lídia szavait arról, hogy ő nem lehet ott a szalagavatón, harminc diák hallotta, a jegyeket egy szülő adta neki, nem az iskola, ők a férjével nem is az iskola által lefoglalt helyekre kaptak belépőt. A szombati ballagásra pedig csütörtök éjjel vitte el neki az egyik fiú a saját meghívóját, tényleg a szerenádon, miután az édesanyja az ő Facebook-bejegyzéséből tudta meg, hogy az iskola nem küldött meghívót.

„Ha akkora szeretettel vártak volna a két rendezvényre, mint ahogy az igazgatónő állítja, talán erről engem is értesíthettek volna, bár ennek némileg ellentmond, hogy egyiken sem mondták be, hogy itt van az előző osztályfőnök is. Egyszer sem hangzott el a nevem” – mondta. Azt mondja, ha jó irányban változna a közoktatás, visszamenne tanítani – összegezte a Magyar Narancs.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb