Kikapcs

Harminchét este, húszféle program: több 10 ezer nézőt várnak idén a Szegedi Szabadtéri Játékokra

Harminchét estén húszféle program szerepel idén a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán, a fesztivál két játszóhelyére mintegy 90 ezer nézőt várnak – közölte Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója szerdán.

A színházi vezető az Újszegedi Szabadtéri Színpad bejárásán elmondta, erős az érdeklődés a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásai iránt, a számok a pandémia előtti legjobb éveket idézik. 

FOLYAMATOS FEJLŐDÉS

Az is kiderült, hogy az elmúlt években folyamatosan fejlesztették a fesztivál újszegedi ligetben található, kisebbik játszóhelyét. Három évvel ezelőtt fedést kapott a színpad, ami lehetővé teszi, hogy koncerteket is tartsanak, korszerűsítették a játszóhely hang- és fénytechnikáját, idén pedig a színpadi padozatot cserélik ki – részletezte a főigazgató. Az Újszegedi Szabadtéri Színpad programját a műfaji sokszínűség jegyében állították össze, úgy, hogy minden korosztály megtalálja a számára vonzó előadásokat – közölte Barnák László.

NOUVELLE VAGUE, DIXIELAND ÉS AZ ŐRÜLT NŐK

Elsőként a Tiszavirág Néptáncegyüttes néptáncgálája lesz látható Újszegeden június 16-án, Berecz András mesemondó és a Juhász Zenekar közreműködésével A mi mesénk címmel, mjajd június 19-én a Nouvelle Vague ad koncertet.

  • Ezt egy Dixieland gálakoncert követi június 26-án, amelyen színpadra lép a Benkó Dixieland Band, Bényei Tamás és a Hot Jazz Band, a szegedi Molnár Dixieland Band, valamint Falusi Mariann és Gájer Bálint is.
  • Június 28-án és 29-én a Kultúrbrigád több mint négyszáz előadást megélt musicalét, Az Őrült Nők Ketrecét tekintheti meg a közönség.
  • Július 3-án a Margaret Island érkezik majd,
  • egy héttel később az operettrajongókat a Kálmán Imre – 120 perc a Föld körül című estje várja a zeneszerző legismertebb slágereivel és ritkábban játszott gyöngyszemeivel.
  • Július 12-én és 13-án az Orlai Produkciós Iroda vendégjátékában a Válaszfalakkal folytatódik a programsorozat.
  • Július 17-én Koncz Zsuzsa érkezik az Újszegedi Szabadtéri Színpadra.
  • A nosztalgiázni vágyókat egy héttel később is visszavárják a fesztiválra: Szente Vajk rendezésében, Túri Lajos Péter koreográfiáival a Csókkirály – a show fellépői gondoskodnak a szórakozásról.
  • Július 27-én Szikora Róbert, Lezsák Sándor és Zsuffa Tünde Árpád-házi Szent Erzsébet életét és korát felidéző musicale, Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje érkezik a Szegedi Szabadtéri Játékokra.
  • Július 31-én Tóth Vera Találkozások című koncertjén a dzsessz, a blues, a swing és az izgalmas crossoverek világágba csöppenhet a közönség.
  • A Játékszín vendégjátékaként Szente Vajk vígjátéka, az Aranylakodalom látható augusztus 3-án.

Augusztusban Cseh Tamást idézik meg egy egyedülálló emlékesttel, a zenész-zeneszerző legemlékezetesebb, Bereményi Gézával közös dalai Hrutka Róbert, Szegezdi Róbert és művésztársaik előadásában elevenednek meg augusztus 7-én a Csönded vagyok című esten. Egy nagy múltú műfaj könnyed darabját, Gaetano Donizetti Szerelmi bájital című operáját is meghallgathatják az újszegedi nézők augusztus 10-én, Bonecz Veronika rendezésében. A zenei programok zárásaként augusztus 14-én Halász Judit Csiribiri koncertje várja a közönséget, csokorba fogva pályafutásának legnépszerűbb dalait. Az újszegedi előadás-sorozat a Szép nyári nap című Neoton-musicallel búcsúzik a közönségtől augusztus 16-án és 17-én.

DÍJAT KAPOTT A SZABADTÉRI

Mint tegnap megírtuk, harmadik alkalommal is kitüntette a Superbrands független szakértőkből álló Bizottsága a Szegedi Szabadtéri Játékokat. 2011 és 2022 után a Fesztivál idén is a legsikeresebb, erős szakmai hitellel bíró hazai márkák egyikének bizonyult!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb