Mindenmás

Közel egy hete veszett nyoma egy fiatal férfinak Csongrád-Csanádban, a rendőrség nagy erőkkel keresi

A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 24 éves férfi megtalálásában – tudtuk meg a rendőrségtől hétfőn. Mint kiderült, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Baróthi Attila Tamás eltűnésének ügyében.

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a férfi 2024. május 22-én hódmezővásárhelyi tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. Baróthi Attila Tamás

  • 175 centiméter magas,
  • rövid fekete haja van,
  • szeme barna,
  • eltűnésekor viselt ruházata ismeretlen.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél.

Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb