Közélet

A kormánynak van terve: kiderült, mi lehet a sorsa a raktárban porosodó 800 lélegeztetőgépnek

Kiderült, hogy mi lehet a kormány terve a raktárban maradt lélegeztetőgépekkel. A kormány a Bay Zoltán Kutatóintézet bevonásával vizsgálja, hogy hogyan tudjuk úgy átalakítani az eszközöket, hogy 77 ezer alvási apnoés beteg hozzáférhessen. Az eszközök nagy része jelenleg a kórházaknál van, és a területért felelős államtitkár szerint a régebbi gépeket lecserélték, az újak pedig már használják.

Korábban négymilliárd forintos szerződést kötött a TMT Technics Kft. a külügyminisztériummal, hogy lélegeztetőgépeket vegyen a Covid-járvány közepén, de a tulajdonosai most megszüntetik a céget. A minisztérium végrehajtással és licittel a közbeszerzési eljárással kifizetett nagyjából 4 milliárd forint előleg egy részét vissza szerette volna kapni, mivel a cégnek a jelek szerint nem sikerült maradéktalanul elszámolnia a vásárláshoz a külügyi tárcától kapott összeggel – írta a 24.hu. Februárban zárult le a közel nyolcszáz kínai lélegeztetőgépnek a licitje, de sikertelen volt.

KÜLÖN TERVE VAN A KORMÁNYNAK

A lap a sikertelen árverés után megkérdezte a Külgazdasági és Külügyminisztériumot arról, mi lesz a lélegeztetőgépek sorsa, ám a tárca nem válaszolt megkeresésre. Azonban a Népjóléti Bizottság áprilisi ülésén Takács Péter elmondta, hogy a beszerzett lélegeztetőgépek különböző tudásszintűek. Vannak olyanok, amelyek az intenzív osztályos igénybevételnek, illetve az ottani elvárásoknak is megfelelnek.

„Ezek nagy része most is kórházaknál van, tehát a régebbi gépeket lecseréltük, a régieket leselejteztük, az újak pedig beálltak” – magyarázta az államtitkár. A gépek egy része kisebb tudásszintű, non-invazív légzéstámogatásra alkalmas berendezések, amelyekre Takács Péter szerint külön terve van a kormánynak.

ALVÁSZAVARRAL KÜZDŐK KAPHATJÁK MEG

“Ezeket most a Bay Zoltán Kutatóintézet bevonásával vizsgáljuk, hogy hogyan tudjuk úgy átalakítani, hogy 77 ezer alvási apnoés honfitársunknak természetben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő oda tudja adni” – mondta Takács Péter, aki szerint a kutatóintézet bevonásával a lélegeztetőgépek jelentős részét jó eséllyel át tudják alakítani az alvási apnoés betegek támogatására. Az alvási apnoe egy potenciálisan súlyos alvászavar, amely alatt a légzés alvás közben időről időre abbamarad, majd újra elindul – tette hozzá az Index.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb