Közélet

Kikosarazták Varga Mihályt, Johannes Hahn csak Budapestig hajlandó menni, nem kíváncsi a vármegyénkben húzódó déli határkerítésre

Ez nem tartott sokáig… Johannes Hahn uniós biztos elfogadta a meghívásom, de csak Budapestig hajlandó eljönni, a vita tárgyát képező déli határkerítéshez már nem – így kommentálta Varga Mihály pénzügyminiszter azt, hogy Johannes Hahn költségvetési biztos mégsem nézi meg a vármegyénkben is végigfutó határkerítést.

Vasárnap számolt be arról az Index, hogy az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosa, Johannes Hahn a déli határkerítéshez látogat: „Biztos úr júniusi látogatása az első lépés abba az irányba, hogy Brüsszel nagyobb szerepet vállaljon a határvédelmi költségeinkből” – jelentette be a lapnak Varga Mihály pénzügyminiszter.

NEM AKAR A HATÁRKERÍTÉSHEZ JÖNNI HAHN

Szabad Európa információi szerint nem felel meg a valóságnak Varga Mihály állítása. A lap szerint Johannes Hahn az illetékes bizottsági szóvivő útján hétfőn cáfolta, hogy szándékában állna a déli határ meglátogatása. Majd emlékeztetett, hogy a közelgő magyar EU-tanácsi elnökségre való tekintettel elvileg kész június második felében Budapestre utazni, hogy megbeszéléseket folytasson az EU következő, többéves keretköltségvetéséről. „Az esetleges budapesti látogatástól eltekintve Hahn biztosnak nem áll szándékában határtérségbe utazni” – pontosított hétfőn az Európai Bizottság.

BÍZIK A SZEMÉLYES BEMUTATÁSBAN VARGA MIHÁLY

Később Varga Mihály a Facebookon kommentálta a fejleményeket. A tárcavezető posztjában úgy fogalmazott: „Ez nem tartott sokáig… Johannes Hahn uniós biztos elfogadta a meghívásom, de csak Budapestig hajlandó eljönni, a vita tárgyát képező déli határkerítéshez már nem.” A pénzügyminiszter emlékeztetett, hogy arról a schengeni határról van szó, ahol több ezer magyar határőr, rendőr dolgozik azért, hogy az Európai Unió területére senki ne lépjen be illegálisan. „Bízom a további egyeztetésben, hátha mégis lesz mód a személyes bemutatásra” – zárta bejegyzését.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb