Közélet

Lehet menni egy sétára a Gyevi parkba: végre közparkká alakult az egykori temető helye

Idén, május végére tűzték ki a határidőt arra, hogy elkészüljön a Gyevi park Szegeden. Úgy tűnik, sikerült betartani, ugyanis kész lett a Gyevi temető helyére kinőtt közpark. 107 millió forintba került a beruházás, Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester felügyeletével alakult át a terület.

EGYKOR EGYHÁZI TEMETŐ VOLT OTT, DE MOSTMÁR A KÖRNYÉK LAKÓI SZÁMÁRA EGY VADIÚJ KÖZPARK FOGLALTA EL A HELYET

A hányatott sorsú terület egykor egyházi temető volt és lakópark céljára értékesítették, de néhány éve az önkormányzat megszerezte a garázsok közötti részt, így a környék lakóinak régi kérését teljesítve közparkká alakítják. Sétányok kiépítése, növénytelepítés és emlékmű építése volt a cél. Úgy tűnik, hogy ez mind teljesült, mert olvasói fotók alapján sok a zöldterület, amiket hosszú sétány veszi körül, a sztrádán pedig fapadokon lehet megpihenni.

MÁRCIUSBAN MÁR KEZDETT VALAHOGYAN KINÉZNI A BERUHÁZÁS

Márciusban nőttek a fák, zöldült a terület. Kezdett egy közparkra hasonlítani az egykor kopár rész. Ügyesen dolgoztak a munkások, két hónap alatt eléggé belehúztak. Mostmár lehet nagyokat sétálni ott a kellemes nyári estéken.

Fotók: Építős Vivien olvasónk küldte, köszönjük szépen!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb