Szegedi Arcok

“Nem hittem, hogy még kaphatok nagyobb szeretet tőlük, mint eddig” – diákjai jelölték “Az év testnevelő tanára” címre a szegedi tanárnőt, exkluzív interjú Sepsik Lillával

Diákjai jelölték a Magyar Diáksport Szövetség és a K&H bank által szervezett “Az év testnevelő tanára” címre a szegedi testnevelő tanárt, Sepsik Lillát, írtuk meg korábban. A szavazás lassan a finisbe ér, ugyanis június 10-ig voksolhatunk a Szegedi Baptista Gimnázium és Technikum fiatal és lelkes tanárnőjére, akivel most arról beszélgettünk, mit jelent számára, hogy diákjai gondolták érdemesnek erre az elismerésre, illetve hogyan lehet megszerettetni a fiatal generációkkal a mozgást.

Lillát a kategóriájában (200 fő feletti iskola) országosan 1050 tanár közül válogatták be vármegyénk 5 legkedvencebb tanára közé. Az országos címért való versenyben egyedül ő képviseli Szegedet, így akár városunkba is kerülhet a rangos elismerés.

“SIKERÜLT A GYERMEKKORI ÁLMOM BETELJESÍTENI”

Mint Lilla beszélgetésünk során elmesélte, mindig is imádott mozogni. Családjában édesanyja, édesapja és bátyja is sportolt, így nem volt kérdés, hogy ő is folytassa a sort. “A sportpályák, csarnokok, öltözők hangulata mindig nagyon tetszett, a kézilabdát pedig imádtam. Általános iskolában 5. osztályos voltam, amikor eldöntöttem, hogy vidéki, mezőhegyesi kislányként Szegeden szeretnék középiskolai testnevelő lenni és kézilabda edző. Örülök, hogy sikerült a gyerekkori álmom beteljesíteni” – árulta el Lilla.

ÖT ÉVE VAN MÁR A PÁLYÁN

A fiatal testnevelő tanárnő 2015-ben szerezte meg alapdiplomáját, 2019-ben pedig mesterdiplomáját is kézhez vehette. Még ebben az évben lehetőséget kapott testnevelést tanítani középiskolásoknak, így immáron 5 éve van a pályán. Kézilabda edzőként szintén 2019-ben indult a pályája. Először Makón dolgozott, majd lassan két éve már, hogy a szegedi KSZSE Kézilabda Egyesületnél tevékenykedik. “Hálás vagyok, hogy 32 évesen azt csinálhatom, amit szeretek” – mondta el nekünk.

“NEM HITTEM, HOGY MÉG KAPHATOK NAGYOBB SZERETETET TŐLÜK, MINT EDDIG”

Lilla abba is beavatott bennünket, a gyerekek szereteténél nem is kaphatna nagyobb elismerést, ezért is fontos számára “Az év testnevelő tanára” jelölés. “Egy pedagógusnak a legnagyobb és legfontosabb visszajelzés a gyerekek véleménye. Nem vagyunk egyszerű helyzetben, a hétköznapok néha beszippantanak. De a diákok pozitív, kedves szavai mindig visszarántanak. Nagyon hálás vagyok nekik, mert nélkülük nem menne. A jelölésre pedig szavakat sem találok. Mérhetetlen szeretetet kapok tőlük nap, mint nap. Ezúton is nagyon hálás vagyok értük és köszönöm nekik, hogy ebben a versenyben lehetek! Nem hittem, hogy még kaphatok nagyobb szeretet tőlük, mint eddig. De a verseny kezdete óta csak ámulok-bámulok mennyire mellettem állnak. Köszönöm nektek gyerekek!” – hangzottak Lilla szavai.

NAGYON FONTOS A SZABÁLYOK BETARTÁSA, KELLŐ HUMORRAL, DE A JÓ PEDAGÓGUS A DIÁKOK LELKÉVEL IS FOGLALKOZIK

Hozzátette, minden testnevelőnek megvannak a saját eszközei, de úgy gondolja, hogy a titok a testnevelő személyiségében rejlik. Én ’kulcsnak’ mindig a humort szoktam mondani, amit szigorúsággal ötvözök. Vannak szabályok, amiket be kell tartani, mert enélkül káosz alakulna ki, de ebbe pedig muszáj humort is vinni, ami kicsit megtöri ezt a szigort. A diákoknak fontos a lelkével is foglalkozni. Nem élünk egyszerű világot, ha a belső részükkel nem törődünk, akkor az ő működésüket sose fogjuk megérteni, ezáltal távol kerülünk tőlük. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy annyira megbíznak bennem, hogy bármit elmondanak. Így megtartva a diák-tanár kapcsolatot, könnyű a munka” – árulta el.

A MOZGÁS A HÉTKÖZNAPI AKADÁLYOK LEKÜZDÉSÉBEN IS SEGÍT

De, hogyan is lehet a mai sokszor mozgásszegény mindennapokban a sportolást megszerettetni, mozgásra ösztönözni a gyerekeket? “Testnevelés órákon a játékosabb feladatokat részesítem előnyben. Észrevétlenül fejleszti a gyerekek koordinációs és kondicionális képességeit. Mindezt ugye titokban, mert ők ebből csak annyit vesznek észre, hogy élvezik az órát. Mindig el szoktam mondani nekik, hogy attól, hogy játékosan mozognak, mennyit fejlődnek ezáltal. De ezt ők is kezdik észrevenni. Plusz, ha rossz kedvűen jönnek órára, vagy dühösen, kívülálló okok miatt, ezzel szemben jó kedvűen, lenyugodva mennek el, akkor rá lehet vezetni őket arra, hogy mennyi mindenre jó a mozgás, és a hétköznapi akadályok leküzdésében is tud segíteni. Inkább a mozgást válasszák mindenféle káros szenvedély helyett” – zárta gondolatait a tanárnő.

“Az év testnevelő tanára” címre az országos szavazás május 21. és június 10. között zajlik a vármegyei és budapesti győztesek részvételével, így bő egy hetünk maradt, hogy voksoljunk a szegedi tanárnőre. Lillára a “nagyiskola kategória-1” alatt lehet szavazni, ITT! Segítsünk neki!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb