Sport

Fortuna az SZVSE mellé állt: játék nélkül az NB III-ban kezdhetik meg a következő szezont

Az MLSZ elkészítette az NB III-as osztályozók párosításait: az a sorsoláson kiderült, hogy a 20 bajnok közül végül 16-an voltak azok, akik vállalták volna a magasabb osztálybeli megmérettetést, így hat párharcot játszanak le, míg négy csapat erőnyerő volt, így játék nélkül jutott fel az NB III-ba, osztotta meg a jó hírt a csfoci.hu alapján a Szegedi Vasutas Sportegyesület – Labdarúgó szakosztály közösségi oldalán.

Fortuna ezúttal kedvezett az SZVSE-nek, amely ott volt a négy erőnyerő között, így nem kell játszania a harmadosztályú tagságért: a Vasutasok az NB III-ban kezdhetik meg a 2024-25-ös szezont.

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ÉS AZ SZVSE OTT LEHET A HARMADOSZTÁLY MEZŐNYÉBEN

Az osztályozókat június 8-án és 12-én játsszák le, ezt követően alakulhat ki a harmadosztály mezőnye. A küzdelmek a következő szezonban is négy csoportban zajlanak majd, a Csongrád-Csanád vármegyei csapatok minden bizonnyal a Dél-keleti csoportba kapnak majd besorolást: vármegyénkből tehát a Hódmezővásárhelyi FC mellett az SZVSE lehet ott a harmadosztály mezőnyében.

Az osztályozók párosításai:

  • Monostorpályi (Hajdú-Bihar)–Füzesabony (Heves)
  • Tiszaföldvár (Jász-Nagykun-Szolnok)– Villányi TC (Baranya)
  • Csepel TC (Budapest)– Tatai AC (Komárom-Esztergom)
  • Gyula (Békés)–Bánk-Dalnoki LA (Nógrád)
  • Mátészalka (Szabolcs-Szatmár-Bereg)–Dunaharaszti (Pest)
  • Ózd-Sajóvölgye (Borsod-Abaúj-Zemplén)–Balatonalmádi (Veszprém)

Erőnyerők:

  • SZVSE (Csongrád-Csanád),
  • MÁV Előre-Főnix (Fejér),
  • Bonyhád (Tolna),
  • Szombathelyi Haladás (Vas)

Forrás: csfoci.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb