Szegedi Arcok

Szegedi arcok is szerepet kaptak a Szabadtéri Játékok egyik musicaljében, még a fesztivál főigazgatója is színpadra lép

A Szegedi Nemzeti Színházhoz kötődő színművészek is fellépnek a Szegedi Szabadtéri Játékok készülő bemutatójában. Sylvester Lévay és Michael Kunze Rebecca című musicalének Béres Attila-rendezte, vadonatúj színrevitelében Barnák László, Borovics Tamás, Dobos Katalin és Gömöri Krisztián is színpadra áll a Dóm téren – tájékoztatta szerkesztőségünket a Szegedi Szabadtéri.

Újabb szereplők kilétére derül fény a Szegedi Szabadtéri Játékok idei önálló bemutatója kapcsán. A Gubik Petra, Janza Kata, Gallusz Nikolett, Dolhai Attila, Udvaros Dorottya, Szaszák Zsolt, Medveczky Balázs és Bálint Ádám által alakított főbb szerepek mellett számos érdekes figura, rokonszenves vagy antipatikus alak népesíti be Michael Kunze és Sylvester Lévay nagyívű musicalének világát.

A FESZTIVÁL FŐIGAZGATÓJA IS SZÍNPADRA LÉP

A főhősök otthona, a patinás Manderley-udvarház környezetében néhány szegedi, illetve a Szegedi Nemzeti Színházhoz kötődő színművészt is felismerhet majd a Dóm téri bemutató közönsége. Köztük lesz a teátrum és a fesztivál főigazgatója, Barnák László, aki 2018 júliusa óta áll a Szegedi Nemzeti Színház élén. Vezetői és rendezői teendői mellett a kőszínházban is rendre láthatják a nézők színészként is egy-egy produkcióban. A Rebeccában Julyan ezredesként lép színre, ő folytatja a nyomozást, amely Rebecca holttestének előkerülésével újra indul a néhai lady halálának rejtélyes körülményeit illetően.

BOROVICS TAMÁS ÉS GÖMÖRI KRISZTIÁNT IS LÁTHATJUK

Vele szoros együttműködésben, a tárgyalási jelenetben láthatják a szegedi nézők egyik kedvencüket, Borovics Tamást. Az összetéveszthetetlen orgánumú színész Horridge bíró szerepében segédkezik majd az igazság felszínre hozásában. Míg a két művész ellentmondást nem tűrő szigorral vesz részt az eset kivizsgálásában, a szegedi Drámatagozat egy másik, elismert és kedvelt tagja, Gömöri Krisztián könnyedebb feladat elé néz: az úri társaság tagja, Giles Lacy szerepét játssza majd. Mr. Lacy Beatrice – némiképp rövid pórázon tartott – férje, így a színész partnernője a Maxim De Winter húgát váltott szereposztásban alakító Janza Kata vagy Gallusz Nikolett lesz a házaspár jelenetei során.

DOBOS KATALIN IS SZEREPET KAPOTT

Végezetül egy olyan művész is csatlakozik a Rebecca csapatához, aki több évtizedes színpadi tapasztalatával, mély átéléssel megformált alakításaival a tévéképernyők és hazánk több jeles színháza mellett a Szegedi Nemzeti Színház nézőinek szívébe is belopta magát. Dobos Katalin 1982-től kezdve volt a teátrum társulati tagja. A szép magyar beszéd fenntartása, oktatása iránt is elhivatott színésznő a Manderley-ház egyik alkalmazottja, Mrs. Rutherford szerepében vesz részt a musical előadásain.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb